Szerző: Máthé Áron

Magyar Nemzet
2003. június 13.

A száz éve született Orwell életművének számos részlete még ismeretlen a magyar közönség előtt.

E hónapban lesz Eric Arthur Blair, ismertebb nevén George Orwell századik születésnapja. Furcsamód itthon nagy hallgatás övezi a centenáriumi évet, aminek egyik oka az lehet, hogy Orwell művei közül csak az Állatfarm és az 1984 örvend szélesebb körű ismertségnek a magyar olvasók körében. De talán fontosabb magyarázat az, hogy Orwell íróként és politikai gondolkodóként sem sorolható igazából sehová: egyedülálló a szó szoros értelmében. A brit kultúra hazai képviselőiben sem merült fel bármilyen, a centenáriumhoz kapcsolódó esemény ötlete. Az egyetlen rendezvénysorozat, amely Orwell személyével és életművével foglalkozik, a XX. Század Intézet által kezdeményezett, az egész esztendőt átölelő Orwell-év, filmklubbal, pályázatokkal, kiállításokkal, konferenciával. Emellett a Magyar Hírlap hasábjain (május 3., 14., 16.) zajlott egy rövid lélegzetű vita Orwell baloldaliságáról, illetve az Orwell-évról és az író jobboldali "kisajátításáról", ezenkívül azonban néma csend honol.

A hallgatást tehát elsősorban Orwell egyediségének, kisajátíthatatlanságának és életműve alacsony hazai ismertségének kell tulajdonítanunk. Érdemes így rámutatni Orwell életművének olyan pontjaira, amelyek kétségtelenné teszik: szellemi hagyatéka ma is eleven és hasznos, tükrében a világ aktuális társadalmi-politikai jelenségei jól értelmezhetők.

Orwell világosan látta az ember gyarló tulajdonságaira és a hazugságra alapozott totalitás lehetőségét. Forradalmár volt, de a forradalmakkal szemben is szkeptikus: "Akármiféle lázadásban rendre azokból kerülnek ki a vezetők, akik tájszólás nélkül tudnak beszélni" (A wigani móló). Látta, hogy egyik önkényuralom sem lehet válasz a másikra, egyik sem elfogadható. Elutasította azt a Nyugat-Európában bevett romantikus, az állami bűnökkel szemben elnéző és megbocsátó Szovjetunió-szemléletet, amivel a legtöbb baloldali politikus és közéleti szereplő Sztálin diktatúrájához közelített.

Orwell egyike volt a XX. század legnagyobb politikai szerzőinek. Egy személyben *olt regényíró, esszéista, tudósító és tényfeltáró szociográfiák szerzője. 1903-ban született Indiában, ahol apja gyarmati tisztségviselő volt. Tanulmányait Angliában végezte, ösztöndíjasként került az Eton College-be. 1922-ben visszatért Ázsiába, és segédfelügyelőként dolgozott Burmában az Indiai Birodalmi Rendőrségnél, öt év szolgálat után azonban megcsömörlött az erőszakos imperialista politikától és az általa felszított fajgyűlölet napi "fejadagjától". Ekkor határozta el végérvényesen, hogy író lesz. Burmái élményei később is fontos motívumként térnek vissza írásaiban: a hatalom által szándékosan előidézett lázadásokat, illetve a bizonyos nemzetek "rabszolganéppé" válását elemző motívumokban. Először hazatért Londonba, majd tudósítóként került Franciaországba, de megbízói fizetés nélkül hagyták. Párizsban, majd Londonban és Dél-Angliában alkalmi munkákból élt, jobban mondva nyomorgott. Első könyvében, melynek címe Csavargóként Párizsban, Londonban, pontos képet ad a két világháború közötti nyugati társadalmak legmélyéről, a lét peremére szorult csavargókról, hajléktalanokról és munkanélküliekről. Már ez a könyv felhívta rá figyelmet, s nemsokára kiadták a Burmái napokat is. Az 1932 és 1936 közötti évek írói pályája biztos megalapozását jelentették, írásait folyamatosan közölték az újságok, könyveit kiadták - az egyik ezek közül a Keep the Aspidistra Flying, amely filmváltozatának ősbemutatója nemrég volt itthon a XX. Század Intézet Orwell-éve részeként.

George Orwell 1937-ben a munkásság önkormányzati uralmának védelmében utazott Spanyolországba, hogy Franca ellen harcoljon. A Partido Obreron de Unification Marxista (POUM) munkásmilícia káplárjaként harcolt az aragóniai fronton. A POUM a hivatalos fabiánus kommunista ideológiától eltérően határozottan forradalmi nézeteket vallott, s ezért - némiképpen jogosan - e pártot sokan trockistának tekintették. Orwell a fronton súlyosan megsebesült. Később belekeveredett a barcelonai utcai harcokba, ahol a kommunista be folyás alatt álló kormánycsapatok ütköztek meg az anarchista és POUM-milíciákkal. A kommunisták által irányított gépezett győzött, a POUM-ot betiltották, tagjai ellen hajtóvadászatot rendeztek. Orwell sikeresen elkerülte a letartóztatást, és feleségével együtt távozott az országból. Fanyar humorral, a szereplőket szinte kézzelfoghatóvá gyúrva írta meg Spanyolországban szerzett tapasztalatait a Hódolat Katalóniának című művében. A könyv döntő állomás Orwell életművében: markáns különbözősége a kor társutas-baloldali szalonkommunistáitól és mezítlábas értelmiségijeitől ettől kezdve a nagyközönség számára is világossá vált. A könyvet a nemzetközi baloldal természetesen nagy felháborodással fogadta.

AII. világháború idején a hadieseményeket követve háborús naplót írt. 1945-re készül el az egyik fő művének is tekinthető híres Állatfarm. Ezt követően már súlyos betegen írta meg az 1984-et. Nem maradt több ideje: évek óta kínozta a tüdőbaj, utolsó regényét - nem túlzás - végső erőfeszítésével gépelte le. Végakarata értelmében az anglikán egyház szertartása szerint helyezték végső nyugalomba.

Orwell írói munkásságából egy olyan világ képe bontakozik ki, ahol az emberek pusztán eszközt jelentenek a hatalmat gyakorló elit kezében. Meggyőződéses baloldali volt, sőt szocialista; ennek ellenére a főművének tekinthető 1984-et a sztálini Szovjetunióról mintázta. "Egy forradalom mindig a szabadság és egyenlőség stb. eszmei robbanókeverékéből tör ki. Ez azután hatalomra segít egy szűkebb vezető réteget, amely éppúgy ragaszkodik frissen szerzett előjogaihoz, mint bármely más uralkodó osztály. Az új "forradalmár elit" ekként eleve ellenséges lesz a másutt kitörő forradalmakkal szemben, melyek óhatatlanul újraélesztik a szabadság és egyenlőség eszméit" - írta Háborús naplójában. Az emberibb világ és az igazság foglalkoztatta, ugyanakkor túlzottan józan volt ahhoz, hogy ne lássa az emberi természetben meglevő rosszat, amely a tetszetős eszméket eszközként használja fel a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. Reálisan látta azokat a folyamatokat, amelyek az ember önmagától való elidegenítéséhez és a hatalom gyakorlóinak cinizmusához vezetnek.

Az orwelli vízió utóélete egyrészt az, ami megvalósult - illetve következett - az Orwell által meglátott összefüggésekből, másrészt az, ahogyan az orwelli gondolat "hagyatékát" kezelték: szamizdat-kiadások a szocialista tömb országaiban, illetve a negatív utópiákról szóló művek a nyugati világban.

Orwell sok olyan dologra figyelmeztetett írásaiban - elsősorban az 1984-ben -, amelyek később a maguk szörnyűségükben megvalósultak. A más gondolkodású vagy a rendszerbe nem illeszthető emberek kiirtása az uralkodó ideológia nevében: a kambodzsai vörös khmer rémuralom évei. A félrevezető propaganda, amely pont az ellenkezőjét mondja annak, mint ami megtörténik: "imperialista támadás Észak-Korea ellen", vagyis Dél-Korea lerohanása. A "fejadagok kiigazítása" az Állatfarmon: gyakorlatilag szó szerint így közölték az életszínvonal csökkentését az ötvenes évek sztálinista rezsimjeiben. Az elnyomó propaganda országok "felszabadításról" beszél: saját példánk az 1956-ban a szovjet tankok mögött bevonuló "munkás-paraszt kormány". De Orwell írt a nyugati világ fogyasztóivá válásáról is: "Erősen valószínű, hogy a sült hal és a sült krumpli, a műselyem harisnya, a lazackonzervek, az olcsó csokoládé, a mozi, a rádió, az erős tea, a totó együttes hatásaként elhárult a forradalom veszélye. (...) A folyamat zajlik, ha nem is tudatos döntés nyomán: leginkább az a spontán egymásrautaltság tartja életben, hogy a gyártóknak piacra, a kiéhezett embereknek pedig olcsó nyugtátokra van igényük." (A wigani móló). Ma ezeket az olcsó nyugtatókat az olcsó tévéműsorok is képviselik. Ennek kapcsán érdemes még egy idézetre odafigyelni: "A legmegdöbbentőbb mégis az, ahogy a részvétet adagolják - hol megnyitva, hol elzárva, akár egy csapot" -ezzel pedig megérkeztünk napjaink valóságshow-jainak való világába.

Sajnos Orwell néhány megállapításának hazai vonatkozása is lehetne: "Az igazság az, hogy számos, magát szocialistának valló ember szemében a forradalom nem a tömegek megmozdulását jelenti, amellyel maguk is azonosulhatnak és amelyhez maguk is társulhatnak; a forradalom számukra csak egy sor reformot jelent, melyeket "mi, az okosak" felülről rájuk, az alacsonyabb társadalmi rendekre erőltetünk" (A wigani móló). A magyar közéletben megfigyelhető egy olyan törekvés, amely 1956-ot mint a "reformerek" által vezetett mozgalmat vagy a rendszerváltást mint a szakértők által vezényelt reformok sorát igyekszik bemutatni. Az ehhez hasonló áltudományos gondolatok részét képezi, hogy Tóth Ilonáról mint gyilkosról cikkezzenek, és a rendszerváltozás idejéről szólva a palackból kiszabaduló "nacionalizmusról" és "antiszemitizmusról" beszéljenek.

Nemrégiben egy konferencián beszélgettek politológusok többek között arról a kádári trükkről, amely a polgárokat kiszorítja a politikai mezőből, s a közösség sorsával kapcsolatban fásulttá teszi őket. A magát választottnak érző elit törekvése a társadalom depolitizálására - az Állatfarm egyik kulcsjelenete erről szól. "Bejelentette, hogy mostantól fogva véget érnek a vasárnap reggeli Nagygyűlések. Nincs rájuk semmi szükség, jelentette ki, csak az időt pocsékolják velük. A jövőben minden, a gazdaság munkájával kapcsolatos kérdést a disznók különbizottsága fog eldönteni. A bizottság zárt üléseket fog tartani, és utána közli a többiekkel a döntéseit." Az új Magyar Köztársaság szempontjából lényegi kérdés ez. A létező demokrácia ugyanis abban különbözik a létező szocializmustól, hogy működik is azonban ez csak a felelős polgárok közreműködésével történhet meg, s csak ezáltal működhet jól.

Orwell a média hatalmát és torzításait is nagyon korán észlelte, amikor Spanyolországban és onnan hazatérve személyesen tapasztalhatta meg a Willy Münzenberg és Otto Katz hálózata által vezérelt, a spanyol polgárháború eseményeit szándékosan torzító, a kommunista propagandát szolgáló ügyes médiakampány hatékonyságát. "Láttam azután londoni újságokat, amelyek buzgón visszhangozták mindeme hazugságokat, és láttam lelkes értelmiségieket, akik e nem létező dolgokra alapozták érzelmeiket" (Visszatekintés a spanyol polgárháborúra). A manipulált nemzetközi sajtó és értelmiség által belföldi események befolyásolása - vannak, akik ezzel nagyon szívesen élnek itthon is.

Orwellt nehéz elfelejteni, de foglalkozni sem könnyebb vele. Az orwelli vízióból csak néhány, már közhellyé fajult kifejezés gondolattöredék -került be a köztudatba. Nagy Testvér, a Nagy Testvér figyel téged, egyenlők és egyenlőbbek. Orwell szellemi hagyatéka azonban több annál, semhogy a már közkeletű politikai focizsargon vagy bulvártémák része legyen. Az orwelli hagyaték kiválóan alkalmas arra, hogy széles körű vita induljon a jobb-és baloldal viszonyáról és egyes XX. századi magyar eseményekről. Annál is inkább, mivel e problematika nem új keletű, a fent említett sajtóvitában is felmerültek ilyen kérdések: a jobboldali eszmék és a forradalmak (forradalmiság?) viszonya; a baloldali értelmiség vonzódása a szovjet kísérlethez; s végül az állandó vád: a "világszerte a náciknak szurkoló" jobboldal (Nyerges András, Magyar Hírlap, május 16.) képzete. Orwell életműve kapcsán a fenti fogalompárok vizsgálhatók lennének, végre leszögezhetők volnának bizonyos kiindulópontok az eszmei vitákban, s nem a parttalan vádaskodás maradna, így Orwell valamennyi független és kritikus gondolkodó prototípusa lehetne.

A szerző történész, szociológus

Magyar Nemzet
2003. június 13.