Lassan egy hete nyílt meg a Terror Háza Múzeumban (THM) a "Ki volt George Orwell?" című kiállítás abból az alkalomból, hogy a világhírű angolszász szerző 1903. június 25-én, azaz éppen száz éve született az indiai Motihariban. Mégis: Ki volt George Orwell? Választ ad-e nekünk ez a tárlat?

Megnyitó beszédében az intézmény vezetője, Schmidt Mária azt mondta: "meggyőződése szerint nekünk közép-kelet-európaiaknak sokat, sőt, többet adott George Orwell, mint a világ boldogabbik tájain lakóknak."

Nem is olyan régen még komoly verés, börtönbüntetés, később "csupán" rendőri zaklatás járt egy-egy Orwell-könyv birtoklásáért. A tiltott gyümölcs persze mindig ízletesebb. Kérdés, hogy miután elmúlt a "tilalom kora", a kommunista diktatúra időszaka, megőrizheti-e George Orwell aktualitását, "népszerűségét", vagy kirostálja művét az idő, mint ahogy ez oly sok életművel megtörtént már.

A THM-ban látható kiállítás szellemidézésre vállakozott. A belépőt a félhomályban egy méretes, a normandiai partraszállást prezentáló filmekből jól ismert bunker látványa fogadja. Mindjárt benne vagyunk a sűrűjében, ha úgy tetszik, Orwell-esszenciát lélegezhetünk. Schmidt Mária beszédében rámutat: George Orwell életét folyamatosan átjárta a háború, hogy leginkább haditudósítónak tekinthetjük őt. A kiállításnak ez a momentuma telitalálat: a bunkerbe lépve az az érzésünk támad, George csak épp kifutott valahová: a háttérben angol nyelvű háborús híradásokat hallani, az asztalon hamutálca tele csikkekkel egy hordozható Remington írógép, egy papírt okádó fax, no meg egy békebeli, gyönyörű teáscsésze, félig üresen. A falnak támasztva ott van még egy ósdi Mauser puska: Orwell nemcsak a szavak embere volt.

A kiállítás minden érzékre hatni akar, a plazma képernyőn kortársak beszélnek hol Eric-ről (Orwell polgári neve Eric Blair volt), hol George-ról, olykor bevillan néhány nagyerejű filmkocka az 1984 legújabb filmes adaptációjából. Richard Burton alias O´brien, a vallató monológját nehéz kiverni a fejünkből: "Sohasem öljük meg a lázadókat. Előbb makulátlanná teszük az agyadat. És csak ha már nincsen benne semmi más, csak a Nagy Testvér iránti olthatatlan szeretet, csak akkor emelünk ki a történelem folyamából. Gázzá változtatunk és kibocsátunk a sztratoszférába. Semmi sem marad belőled: még egy nyilvántartásban szereplő név sem, még egy élő agyban lévő emlék sem. Megsemmisítünk a múltban éppúgy, mint a jövőben."

Hagyományosabb kiállítási kellék a vitrin, amelyben temérdek fénykép, szamizdat kapott helyet, feliratozás nélkül. A feliratok hiánya bosszantó, mert ki ismerhetné fel a csoportfelvételeken George Orwellt? Egyáltalán: ki kicsoda? Ezzel a bosszússággal lépünk az érintőképernyőhöz és elkezdünk böngészni. A digitális galéria fotói alatt már megtaláljuk a hiányolt képaláírásokat, gazdag angol nyelvű dokumentum-anyag, Orwell-levelek (rövid magyar nyelvű ismertetéssel), testes, pontokba szedett életrajz és szép számú Orwell-idézet. Újra vissza a vitrinhez. Aha, a felismerő-effektus működni kezd, egy kicsit el is szégyellem magam, miközben megértem, itt meg kell dolgozni az információért, nincs repülő sűlt galamb�

A kiállító terem falain feliratok futnak körbe, veretes Orwell-mondatok, amelyekről az a benyomásunk, hogy csak néhány éve írták le őket.

A THM-re jellemző, és még néhány "irányzatos" kritikus által is kelletlenül méltatott "kreatívás, nagy hatású brillírozás" ugyanúgy jellemzi ezt a kis tárlatot, mint a kiegyensúlyozottság. Orwell, tudjuk meg a megnyitón, nem hagyott maga után jelentős anyagi hagyatékot. Sokat költözött, állandóan selejtezett, és kortársai közül is csak nagyon kevesen érezték őt szívükhöz közelinek. Kétségtelen, hogy nem lehetett mindennapi ember, de van itt egy megindító levél az első feleségnek, egy másik pedig Arthur Koestlertől, amelyet már Orwell halála után írt, és amelyben kifejti: függetenül George halálától, a napokban megírt méltatásra ennek nem volt hatása, mert mindig nagyra tartotta munkásságát.

Zárásképp kanyarodjunk vissza az írás elején feltett kérdéshez, hogy Orwell műve megőrizheti-e aktualitását, érvényességét. Bár születésének századik évfordulójára érthetlenül kevés intézmény készült nívós megemlékezéssel, könnyű igennel válaszolni a kérdésre. Orwell műve olyannyira aktuális, hogy még ma is kisebb-nagyobb viharokat képes kavarni, mert az emberi történelem tanulságai alapján sokan voltak, vannak és lesznek, akik - a megnyitón elhangzott beszéd szerint - a "tökéletes igazság birtokosainak vélik magukat" (mindezt függetlenül a politikai palettán elfoglalt helyüktől). Nem lehet véletlen így az sem, hogy több nemzetközi sajtóorgánum (Der Spiegel, The Guardien) az évforduló kapcsán "gyanús" mozzanatokról ír: Orwell és a vudubábú esete, vagy Orwell, az imperialista ügynök témakörében.

George Orwell legfontosabb témája a hatalom természete, a politikai eszmerendszerek halálos szorítása, amely a XX. században azzal fenyegetett, hogy kiszorítja a szusszt az emberiségből. Orwell valóban sokat adott a világnak és nem kétséges: néhány leckéjét újra és újra kell majd átvennünk.

- hp -