Nagy László
"Az igazság akkor is létezik, ha tagadják." - hirdeti a Terror Háza oldalán a "Ki volt George Orwell" című kiállítást plakátja. Tíz előtt öt perccel vagy harminc ember várja a nyitást a bejárat előtt. Gyanítjuk, nem azért, mert ellenőrizni akarják, nem a Fideszre gondolt-e Schmidt Mária, amikor a kiállítás megnyitóján azt mondta: Orwell már csak azért is aktuális, mert korunk vitáiban is jelentkezik a "tökéletes igazság birtoklásának igénye, olykor hagyománya".
Orwellt nem kell megvédenünk, megvédi magát. Barátságtalan figurává válik, ha Magyarország jobbik fele előbb-utóbb nem kezd el mosolyogni azon a tételen, hogy az igazság "megismerhető és a politikai cselekvés kiindulópontjává tehető".
Brutális első villa
A pénztáron túl azonnal megoldhatatlan anyagszemantikai problémába botlunk. Milyen jelentést tulajdonítsunk annak, hogy az ismert popzenész által is népszerűsített tankot tartó, quake-es halálmocsárba állított acélgúlán lassan és nyúlósan szivárog le valamiféle olajszerű folyadék? Ugyancsak tanácstalanul forgolódtunk a kulákprogram kegyetlenségét megörökítő bizarr zsírlabirintusban illetve a padlóba szakadt kereszt körül.
A tisztánlátás végett alászálltunk az alagsorba. Választ itt sem találtunk, viszont megtekintettük egy kerékpár repeszssérülést szenvedett első villáját. Alaposan bebarangoltuk az egész történelemkonstrukció - vagy mi - minden szintjét és szegletét, de megegyeztünk, mások jelképéről legyen elég ennyi. (Az idétlenkedés mellett a múzeum önhatású helyszínekkel rendelkezik)
Vissza inkább az Orwell-kiállításhoz.
Az idő urai
Egyszerűen arra voltunk kíváncsiak, aktuálpolitikai bekebelezésének "egyik csúcspontján", az életműkiállításon mivel tisztelik meg Orwellt a hőscsinálásban közreműködő aktivista muzeológusok. Tavaly decemberben Schmidt Mária például azt ígérte, megjelenítik életének állomásait, műveit, "az ezek alapján készült ábrákat", és "egy kisebb kitekintést" adnak a "valódi 1984-re".
"Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, az uralja a múltat is" - fogad bennünket a kiállítás rendezője 1984-ben. Egy falba süllyesztett vitrinben néhány tucat fénykép, levél, kézirat, dokumentum. A sarokban egy érintőképernyős terminálból, a plazmatévén a BBC Orwellről szóló dokumentumfilmjéből ömlik az információ.
Fax az élet után
A nem túl tágas tér csaknem felét egy betonbunker makettje foglalja el. Rajta körben - betűméretezési gondok miatt - kettő és egyharmadszor a Párt három jelmondata: "A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság erő."
Belépünk. Egy asztalon egy hordozható Remington-írógép, teáscsésze, hamutartó, benne csikkek, mellette néhány cigaretta. Az írógép mellett egy fax, mely állítólag néha bekapcsol. A földön mindenesetre kétméteres szalag, rajta idézetek Orwell háborús naplójából. A falnak támasztva egy puska. Egy kis fülkében termosz és egy bádogbögre. A hangszóróból haditudósítás- és híradórészletek szólnak. "Mintha az író - a háború tombolása közepette - épp most állt volna föl" - írja a megnyitó sajtóközleményének élénk fantáziájú szerzője.
Bajban lettünk volna, ha önállóan kell értelmeznünk a látottakat. Arra gyanakodtunk volna, Orwell egyértelműen nem akar innen haditudósítani, csak néha-néha idefaxol egy-két részletet háborús naplójából.
A ´van´ érzet
A szoba vitrinnel el nem látott maradék három falán három Orwell-mondat fut körül: "A múltat eltörölték, az eltörlés műveletét elfelejtették, a hazugság valósággá lett". "A kommunista taktikában nem újdonság, hogy koholt vádak alapján számolnak le politikai ellenfeleikkel." "1933 óta csaknem valamennyi baloldali erő azt az esztelenséget műveli, hogy antifasiszta akar lenni anélkül, hogy egyszersmind antitotalitarista lenne."
Schmidt Mária a megnyitón megadta a megfelelő értelmezési keretet. Egyfajta szellemidézésre is vállalkoztak, igyekeztek "a ´van´ érzetét is felidézni látogatóinkban". Bennünk nem sikerült, szerintünk akkor működik a dolog, ha a látogató eleve azzal a megingathatatlan véleménnyel érkezik, hogy a "szunnyadónak vélt totális hatalom lélektana, működése mit sem változik". De nekik meg a kívánt hatás kiváltásához talán fölösleges is ennyi mondatot felírni a falakra.
A múzeum szakemberei láthatóan verhetetlenül hatékony és haladó megoldásnak tekintik a falak feliratozását. A háromszáz forintos felárhoz képest elenyésző Orwell kiállítás leghatásosabb része így a kiállítás legtávolabbi pontja, a visszafordító, ahol a látogatók a műbunkerfal és a szobafal közötti teljesen érdektelen zugban két mondat között csoszoghat vissza oda, ahonnan jött. |