Orwell száz éve született. Életműve támadhatatlanul érvényes, neve jelzősített alakban is fogalommá vált. Hogy miként kell hallgatni róla, azt megtanulta az egész volt szocialista világ. Hogy beszélni kell róla, azt most, születésének centenáriumán különösképpen aktuálisnak érezhetjük. A XX. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum az író iránti tisztelet és megbecsülés jeleként kiállítást, konferenciát, kerekasztal-beszélgetéseket, filmvetítés-sorozatot szervez, különböző korosztályok számára esszépályázatot indított. A vetítésekre sok-sok fiatal érkezik a Toldi moziba. Több Orwell-mű megfilmesítését ősbemutatóként üdvözölhettük.

Mindennek egy kultúrnemzet tagjaként örülni is lehetne, de nálunk nem ez történik. Nálunk gyanakvás és megbélyegzés zajlik még ebben a témakörben is. A Magyar Hírlapban Nyerges András fölrója "a magyar jobboldalnak", hogy kisajátítja Orwellt. Hogy mivel? Kiállításrendezéssel, a tévében lezajlott kerekasztal-beszélgetéssel, a diákok számára is kiírt pályázattal. Kisajátítók és megtévesztettek töltik meg nyilván a Toldi mozit is. Bizonyára az is baj, hogy a pályázati témák meghatározása igen laza, műelemzések, egyéni mondandó révén bárki pályázhat. Talán ez is bűn, otthon kellene inkább maradnia az ifjúságnak Való világot és Big Brothert nézni, sokkal üdvösebb, ha azt gondolják, az az igazi, nem kell nekik megismerni az Ezerkilencszáznyolcvannégy félelmetes Big Brotherjét világhírű filmekből.

Mennyire sajnálhatja Nyerges András, hogy összedőlt a szocializmus, és nincs Gondolatrendőrség, mely úgy dönthetne, hogy a jobboldal Magyarországon nem rendezhet Orwell-konferenciát!

Tetszik nekem az, hogy a cikk szerzője talált néhány idézetet - persze kiragadva az összefüggésekből - annak bizonyítására, hogy Orwell igazi oroszbarát. Ez azért komoly teljesítmény. Sok-sok használhatatlan Orwell-mondaton kellett érte magát átrágnia. Segítsünk a szerzőnek, egészítsük ki ezt a rájövést! Orwell olyannyira barátja volt az oroszoknak, hogy túlcsorduló baráti érzelmeinek leplezéseképpen megírta az Állatfarmot, a leggyilkosabb szatírát a szovjetrendszerről. Nem is egészen értem, miért nem gondolta át annak a Jonathan Cape-nak a tanácsát, aki azt kérte tőle, hogy az Állatfarmban ne disznók legyenek az oroszok, mert ez annak, aki csak egy kicsit is érzékeny, sértő lehet, márpedig az oroszok érzékenyek. Orwell meg tömören odaírta a levél margójára, hogy "balls", amely mint fogalom angolul sem csak a tekegolyókat jelenti.

Nyerges persze miért is vesződne olyan jelentéktelen művekkel, mint az Állatfarm vagy az Ezerkilencszáznyolcvannégy. Elkínlódgat a Burmai napokkal, mert lám, az megjelent nálunk 1948-ban - pedig akkor már szovjet érdekszférába tartoztunk -, de mire bizonyíték ez a megjelenés? A �45 utáni könyvkiadás féktelenül liberális voltára vagy csak arra, hogy az elvtársak még nem ébredtek föl?

Nyerges ezután fölfedezi a spanyolviaszt - a spanyol polgárháború igazi természete helyett -, és közli velünk, hogy Orwell baloldali volt, tehát a jobboldalnak itt coki.

Mit is lehet erre mondani? Orwell baloldali indulása nyílt titok. Baloldali szimpátiái nagyjából a spanyol polgárháborúban szerzett tapasztalataiig és a moszkvai perekig tartottak. Attól kezdve kevesen ostorozták úgy a baloldal bűneit és vakságát, mint ő. Koestlerről írott esszéjében leszögezi, hogy a baloldal bűne 1933-tól kezdődően az, hogy antifasiszta akar lenni anélkül, hogy egyszersmind antitotalitárius lenne. Nagyon jellemző a magyar fordítás: "1933 óta csaknem valamennyi baloldali író azt az esztelenséget műveli, hogy antifasiszta akar lenni anélkül, hogy egyszersmind antitotalitarista volna." Ám Orwell szövegében szó sincs esztelenség műveléséről. Mondata így hangzik: "the sin of nearly all left-Wingers." A "sin" pedig első jelentése értelmében bűnt jelent.

Jegyezzük meg: a szovjetrendszerről azok írták a legkeményebb kritikát, akik korábban közel álltak a baloldalhoz. Akik számára a kommunista eszme és a szocializmus nem egy eleve elutasítandó eszmerendszer, hanem meglehetősen közvetlen tapasztalat volt. Akiket baloldali érzelmeik, műveik, megnyilatkozásaik és harcaik ellenére legalább egyszer üldözőbe vettek és lefasisztáztak.

Nyerges valahol a csernobili atomkatasztrófa idején meghonosodott sajtógyakorlatban bízik: hogy a serdültebb ifjúság csak az ő cikkeiből fog Orwellről tájékozódni. Írásának tónusa nemcsak a mai jobboldalt sérti, hanem azt a hajdani demokratikus ellenzéket is, amelynek tagjai szamizdatban közöltek Orwelltől és Orwellről írásokat a kádári időkben, amikor az íróról bizony beszélni sem volt tanácsos. Csodálom Nyerges bátorságát, amellyel az egész bonyolult Orwell-jelenséget egy Andrássy Katinka-idézettel fejti meg: 1946-ban "Oroszországot nem lehet baloldalinak tekinteni". A Szovjetunió tehát ekkortájt jobboldali volt, és passz. Itt több legyet is lehet ütni egy csapásra, mert ha a Szovjetunió jobboldali lett, ebből következik az is, hogy jobboldali gulágokat működtetett, az orvosok elleni meg a zsidók ellen tervezett koncepciós pereket is nyilván a jobboldal eszelte ki. Nem csoda, ha összedőlt a Szovjetunió, mert hogy a baloldal milyen volt, azt tudjuk, de hogy még a jobboldala is ilyen volt, azt Nyerges cikkéig kevesen gondoltuk volna.

De fő az, hogy Nyerges a baloldali eszmét "féltett primer értékként" tartja számon. Hogy a szocialista eszme, valahol ég és föld között lebegve a Semmiben, megmaradt baloldalinak. Csak lebeg, lebeg a szocialista eszme 1946-ban a gulágok fölött, mint egy Zeppelin léghajó.

Kedvenc passzusom Nyerges cikkéből így szól: "Orwellnek az orosz forradalommal, a bolsevikokéval se volt más baja, csak az, hogy kompromittálva a baloldali eszmét, totalitariánus állammá merevedett."

Bevallom, én ezzel tulajdonképpen egyetértek. Sőt! Hozzáteszem, Orwellnek Hitlerrel sem volt semmi baja, csak hogy az ki akarta irtani a fél emberiséget. Semmi más baja nem volt vele. Ez az egy apróság. Ezért a semmiségért szedte a sátorfáját, és képes volt elmenni Katalóniába, hogy harcoljon Hitler ellen. A Barcelonában hemzsegő szovjet ügynökökkel és az általuk irányított kommunistákkal szintén nem volt semmi baja Orwellnek, csak az, hogy vadásztak rá mint POUM-milicistára, mint trockista fasisztára, és szinte az összes bajtársát lecsukták, megkínozták, vagy egyszerűen kinyírták. Ez az egy baja volt velük. Ha a mai baloldal tisztázni akarná viszonyát a totalitárius rendszert működtető kommunista múlthoz, akkor Orwell életműve kiváló alkalmat adhatna neki. Lehetne néhány beszélgetést rendezni arról, hogy vajon 1945 októberében, a Jegyzetek a nacionalizmusról című tanulmányában miért nevezte Orwell nacionalistáknak - a negatív nacionalizmusok közé sorolva a jelenséget - azokat, akik hazájukat megtagadván egy másik ország előtti kritikátlan behódolás keretében gyűlölik a saját nemzetüket. Lehetne kerekasztal-beszélgetést rendezni arról az Ezerkilencszáznyolcvannégy-ről, amelynek témáját és céljait maga Orwell egy levelében így határozza meg: "olyan torzulások leleplezése, amelyekre a központosított gazdaságnak hajlama van, s amelyek részben meg is valósultak a kommunizmusban és a fasizmusban."

Szóval ha a baloldal az orwelli életművet nem tartja a csillebérci úttörőtáborhoz hasonlóan lenyúlható ingatlannak, akkor megemlékezési lehetőségei szinte korlátlanok.

Körmendy Zsuzsanna
a XX. Század Intézet munkatársa