Az igazság akkor is létezik, ha tagadják - ennek az orwelli mottónak a jegyében rendezi meg a XX. Század Intézet a világhírű angol író születésének századik évfordulójának tiszteletére az Orwell-évet. Ki ne hallott volna főrnűvéről, a kommunista rémuralom tünetegyüttesét paraboliszlikusan felvázoló regényéről, az 1984-ről. Művei természetesen tabunak számítottak Kelet-Európában, csak a rendszerváltás után jött el az ideje magyarországi kiadásának, színrevitelének.
Emlékének most egész évet átfogó, nagyszabású rendezvénysorozattal adózik az intézet, amihez partnerül megnyerte a brit nagykövetséget, a British Councilt, a Terror Házát, a Duna TV-t, az Origó portált és a Magyar Nemzetet.
Az Orwell-év eseményei a tudomány és a művészet legkülönbözőbb területein zajlanak: a kiállításoktól a nemzetközi konferenciáig, a kerekasztal-értekezlettől a képzőművészeti és esszépályázalokig, a vetélkedőtől a filmvetítésekig.
Az életére, életművére vonatkozó időszaki kiállításokat a Terror Házában rendezik: Ki volt Orwell? címmel júniusban (ugyanezzel a címmel a Duna TV-ben sugároznak majd ismeretterjesztő filmet), 1984 címmel pedig szeptember végén. Ugyancsak a Duna TV ad helyt ősszel a vetélkedőnek is. A képzőművészek számára kiírt pályázat határideje április 30., míg az esszépályázaté július 15.
Márciustól szeptemberig három kerekasztal-értekezletet tartanak a témában, ősszel pedig egy kétnapos nemzetközi konferenciát. Az évfordulós események bevezetéseképpen március 14-én 20 órakor kezdődik a Toldi moziban a filmvetítés-sorozat, amelyen a Michael Radjord rendezte 1984 látható, a házigazda Ákos lesz. Március 28-án az 1954-ben készült Állatfarmot vetítik John Halas rendezésében, az 1984 című regény 1965-ös filmváltozatát Chrislopher Morahan rendezésében április 25-én láthatjuk, a Terry Gilliam nevéhez fűződő Brazil (1985) című mozit pedig június 6-án. Az Állattarm újabb, John Slephenson rendezte (1999) filmadaptációját szeptember 26-án, a THX-1138; 4EB/ Electronic Labyrinthot pedig november 7-én vetítik (1965, rendező: George Lucas), a záró vetítés pedig az 1984 Michael Anderson rendezte, 1956-os változatával december 12-én lesz.
Metz Katalin |