- Még húsz év sem telt el a George Orwell megálmodta és rémisztőén megfestett 1984-es esztendő óta, amelyet a legtöbben megél tűnk, és mégis mintha valami távoli, homályba veszett történelmi korszakról esne szó. Mintha feledésbe merült volna minden -kezdte megnyitó beszédét Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója. Kádár János 1984-ben beszélt a fokozódó nemzetközi helyzetről, illetve a múltból is és a jelenből ismerős gazdasági gondokról, miszerint mi, kommunisták, a jó szándéktól vezérelve többet osztottunk szét az emberek között, mint amit megtermeltünk, de takarékoskodással megoldjuk a helyzetet”. Az igazgatónő kiemelte, hogy a kiállítás célja nem egyfajta hamis nosztalgiázás vagy egyszerű merengés a múlandóságról. Orwell szelleméhez méltón sokkal inkább felkiáltójel.
Maga a kiállítás ennek ellenére nem ezt a szellemet tükrözi. Azt vártuk volna, hogy a Terror Háza, amely egyfajta alternatíva a mai tájékoztatásban és múltidézésben, valóban megpróbálja ellensúlyozni a baloldalon indított nosztalgia hadjáratot a nyolcvanas évek iránt, és a legaljáig bemutatja a korszak visszásságait. Bár tény, hogy a mú zeum honlapján rengeteg információt találni, és a már lezajlott konferencia is sok érdekességgel szolgált, a mindenki számára elérhető kiállítás elég felszínesre és könnyedre sikerült. A vitrinben látható Commodore típusú számítógépek például kifejezetten kellemes kisiskoláskori emlékeket ébresztettek c sorok írójában. 1984 nem volt olyan messze, tehát szükségtelen bemutatni az akkori hétköznapokat, sokkal inkább azt kellene hangsúlyozni, amiről akkor sem volt tudomásunk, és most sincs még igazán.
A terem falán szereplő idézetek inkább humorosán tárják elénk az akkori hétköznapi nehézségeket, mint például a Lakásépítő című újság megállapításai: „A nyílászáró szerkezetekkel az a legnagyobb baj, hogy nem nyílnak.”; „Az előző félévben 835 lakást épített vállalatunk. Ebből 294 készült el hibamentesen.” Olvashatunk az áremelésekről is, de ez csak felületes bemutatása az akkori gazdasági válságnak. A honlapon viszont olvasni lehet a riasztó számokról: január 17-én a Magyar Nemzeti Bank újabb 50 millió dolláros hitelt vett fel a Nemzetközi Valutaalaptól, április 5-én kétszázmillió forintot a Világ banktól, júliusban pedig 385 millió forintot. Az sincs igazán kiemelve, hogy adósságállományunk 1980 és 1989 között több mint kétszeresére nőtt, s meghaladta a húszmilliárd dollárt. Továbbá Schmidt Mária beszédében említette, de a kiállítás anyagában megint csak háttérbe szorul, hogy ebben az évben ismét letartóztatták Duray Miklóst, megölték Pál Géza plébánost és Lengyelországban Popieluszko atyát. Pedig az egyik legfontosabb tény, hogy továbbra is erőszakos politikai elnyomás alatt éltünk, főleg a határon túli magyarok.
Egyéb történései is voltak az 1984-es évnek Benda Gyula, Nagy Bálint, Törzsök Erika és Vargha János részvételével Duray-bizottság alakult, de a magyar és nemzetközi tiltakozások hatástalanok voltak, Duray csak ´85 májusában szabadult az általános amnesztia keretében. Június 8-án házkutatást tartott az állambiztonság Krassó György és Háy Ágnes lakásán, mindkettejüket előállították az 56-os forradalomról szóló nyilatkozat miatt Krassó egyhetes fogva tartás után rendőrségi megrovásban részesült Decemberben már 288 állampolgár a tiltakozott a Legfőbb Ügyésznél Krassó György rendőri felügyelet alá helyezése ellen. A Magyar Olimpiai Bizottság közleményt ad ki, miszerint a magyar sportolók nem vesznek részt a Los Angeles-i olimpián, akárcsak a többi szocialista ország sportolói. Csak 26 magyar lakos mert tiltakozni.
A konferencia a magyar és külföldi előadókkal azonban sokkalta szókimondóbb és tanulságosabb volt híven tükrözte a teljes 1984-et. Meghívták többek közt Schmitt Pál egykori olimpikont a NOB elnökét és a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnökét aki az elmaradt olimpiai részvételről beszélt. Az egyik legérdekesebb előadást Mircea Dinescu költő és a Playboyt parodizáló Táj ökrökkel című szatirikus folyóirat szerkesztője tartotta Romániai kitekintés címmel, amit így kezdett „Remélem, nem álmomban beszélek önöknek arról, hogyan lehet túlélni a kommunizmust”. A török, majd a szovjet meg szállás után arról értekezett, „képes lesz-e túlélni Románia a román megszállást”, miszerint 33 éve Ion Iliescu a pártbizottság propaganda-osztályát vezette, most az országot. Marx se tudott volna szebbet álmodni annál, mint hogy a proletárdiktartúra utáni kapitalizmusban ismét az egykori pártaktivisták és szekusok alkossák az uralkodó osztályt Nem kevésbé volt érdekes Hans-Peter Schwarz, a bonni egyetem történészprofesszorának beszéde, aki szerint az Orwell által ábrázolt „duplagondol” jelenség teljesen ráillik a Nyugat magatartására, vagyis elhitették magukkal, hogy Magyarország helyzete az 1963-as amnesztiától kezdve kedvezőbb. Sót, ezeket a tévhiteket a keleti sajtó és a nyugati baloldali liberális médiumok együttműködése tartotta életben. A Kádár-kormány azonban minden korábbinál mélyebb erkölcsi és gazdasági válságba sodorta Magyarországot Pozsgay Imre 1984 és a párt című előadásában kifejtette, hogy a Nyugat realizmusa nem más, mint cinizmus. Duray Miklós a kisebbségben élő magyarok helyzetét elemezte, kiemelte, milyen leleményes, ahogyan megosztották a magyar ellenzéket: az anyaországi liberális ellenzék már a nyolcvanas években is cserben hagyta a határon túli ellenzéket.
Érdemes figyelmet szentelni Richard Pipes történész, emeritus professzor előadásának, főleg annak fényében, hogy Roman Abramovics, Oroszország második leggazdagabb embere, a Chelsea tulajdonosa nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy „Oroszország nem szabad ország, az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy mindenki saját belátása szerint költse el a pénzét”, miután megkérdezték, miért nem egy orosz focicsapatba fektette a pénzét. A történész a kremlinológia legismertebb szakértője és Az orosz forradalom, illetve az Ismeretlen Lenin című kötetek szerzője szerint a mai, félkapitalista Oroszország egyes vidékein az emberek észre sem vették, hogy a kommunista rendszer véget ért.