E fogalmak és meghatározások, amelyek George Orwell 1984 című anti-utópiaregényéből ismertek, gyakran elhangzottak hétfőn és kedden az Andrássy úti Terror Házában tartott kétnapos konferencián, amelyen felszólalt többek között Schmidt Mária történész-főigazgató, Mircea Dinescu román író, Hans-Peter Schwarz történész-professzor is. Körmendy Zsuzsanna irodalomtörténész előadásainak vezérfonala a minden korábbinál körmönfontabb és veszélyesebb baloldali diktatúrák két fő, orwelli jellemzője volt. Az egyik, hogy a terror az élet minden területét behálózza, és totálissá teszi az egyéniség leigázását. Nem kevésbé veszedelmes támadás a személyiség identitása ellen a nyelvnek, az emberi érintkezés legfőbb eszközének tönkretétele. A konferencia keddi zárónapjának kiváló előadói a saját szakterületük optikájával tárták elénk, mi is történt a valóságban ama 1984-es esztendő környékén, amelyben Orwell 1948-ban megírt látomásregénye szerint a Földnek minden szegletében sztálini típusú, baloldali diktatúra uralkodik. Hans-Peter Schwarz, a bonni egyetem professzora, A XX. század arcképei című korszakos tanulmánykötet szerzője képmutatónak, az Orwell által ábrázolt „duplagondol”-technika hű illusztrációjának ítélte a Nyugat magatartását, amellyel úgy tett, mintha elhinné: Magyarország helyzete az 1963-as amnesztiától kezdve egyre kedvezőbb, s hogy mindez Kádár Jánosnak köszönhető. Eközben a Kádár-kormány minden korábbinál mélyebb erkölcsi és gazdasági válságba sodorta Magyarországot. A keleti zónával kapcsolatos hasonló tévhiteket a rendszerváltozásig életben tartotta az egykori szocialista zóna sajtójának és a nyugati, baloldali-liberális médiumoknak ügyesen koordinált összjátéka. A professzor árnyaltan kifejtett téziseit igazolta Pozsgay Imre 1984 és a Párt című előadása, amelyben az egykori reformkommunista politikus kimondta: a Nyugat realizmusa nem más, mint cinizmus, amely a nyolcvanas évek végéig konzerválta „az emberarcú diktátor” hamis legendáját. A birodalomhoz csatolt ellenséges kis országok forradalmai, a német ’53, a magyar és a lengyel ´56, a ´68 ás prágai tavasz, a hetvenes-nyolcvanas évek ellenzéki mozgalmai nem kis mértékben siettették a Szovjetunió teljes összeomlását. Duray Miklós író-politikus, a felvidéki, a csehszlovákiai, majd a szlovákiai magyar ellenzék emblematikus alakja a szürke, orwelli mélységekben megszületett tiszta gondolatról, a szabadságra született ember ellenállásának lehetőségeiről tartott előadást. A kisebbségben élő magyarok helyzetét bonyolultabbá, orwellivé tette a szovjet világbirodalom és az anyanemzet kettős elnyomása, de a Nagy Testvér leleményességét dicséri a magyarországi ellenzék megosztása is. Az anyaországi liberális ellenzék nem egyszer hagyta cserben már a nyolcvanas években is a határon túli magyarságot.
Miszlivetz Ferenc, az egykori demokratikus ellenzék képviselője előadásában többek között igazolta Duray Miklós szavainak igazságát is. Miszlivetz a demokratikus ellenzék erényeként jellemezte a nyitottságot, gyarlóságaként többek között az elszigeteltséget,
amely orwelli ellentmondásokban csúcsosodott ki. A szabadság elszigetelt kis köreinek tevékenységét a nyolcvanas években nyomelemekben alakuló civil társadalom is alig ismerte.
A másik orwelli képtelenség: 1985-ben, Gorbacsov glasznosztyának kezdetén a demokratikus ellenzék megpróbálta értelmes párbeszédre rávenni az erre képtelen, elaggott hatalmat. E tézist igazolták Kun Miklós történész szavai, aki előadásában a peresztrojka atyját, Gorbacsovot megelőző két „Nagy Testvért” és gerontokrata, szenilizálódott udvartartásukat mutatta be igen érzékletesen, ezzel a közönségnek a konferencia legderűsebb perceit szerezvén.
Az 1984-es konferencia egyik fő tanulságát Duray Miklós fogalmazta meg legtisztábban: Orwell már 1948-ban, az 1984 megírásának évében tudta, hogy a kommunizmus és a szocializmus megreformálhatatlan, csak megszüntetni lehet.