Mint mondta, a múlt homályába veszett a Trabantok és Wartburgok suhanása, a mindenható pártvezetők jellegzetes szófűzérei a szovjet-magyar megbonthatatlan barátságról, ugyanúgy, mint a Trapper farmer, a Sztráda áruház vagy a kék világútlevél, amely lehetővé tette, hogy tulajdonosa kávét ihasson egy bécsi cukrászdában, ám a határon görcsbe rándult a gyomra a motozásnál. A főigazgató asszony szólt arról, hogy 1984 legvidámabb barakkjában még senki sem sejtette a jövőt; Kádár a fokozódó nemzetközi helyzetről és bizonyos gazdasági nehézségekről beszélt, ám a szocializmus építése nem vált kétségessé. Mégis kétarcú esztendő volt - folytatta -, megjelentek magyarul Hruscsov titkos beszédei, Koestler Sötétség délben-je, Orwell Állatfarmja szamizdatban. Schmidt Mária elmondta: időutazásra invitálják a látogatót, aki talán beleszippanthat az 1984-es év levegőjébe. A kiállítás célja nem egyfajta hamis nosztalgiázás, sokkal inkább felkiáltás, hogy a totális hatalom birtokosai hamar a történelem süllyesztőjében találhatják magukat. A megnyitó végén a főigazgató Orwell gondolatát idézte: „az igazság akkor is létezik, ha tagadják".
A múzeumi teremben az elfeledett kor nyomait látja a közönség, tárgyi emlékeket éppúgy, mint szimbólumokat; a helyiség közepén asztalszerű emelvény felirata hirdeti: ez itt a legvidámabb barakk, körben apró korlát feszül -népköztársasági címeres szalaggal díszített, szocialista kolbászból font kerítés, amelynek tetején parányi rendőrök állnak őrt. Szól a divatos zene: Első Emelet, Dolly Roll, vagy a felforgató AE Bizottság és Beatrice, közben felvételek peregnek az év televíziós nyilatkozataiból - a képernyőn Kádár tűnik fel. A vitrinben Commodore számítógépek, a falakon idézetek hatalmas betűkkel az 1984-es esztendőből, amelyben „a nyílászáró szerkezetekkel az a legnagyobb baj, hogy nem nyílnak", emellett „a munkásőr soha senkivel nem érezteti fizikai felvértezettségét", hanem türelmesen érvel, és amelyben végre elmondható, hogy „az út nem volt zökkenőmentes, de ennek ellenére épül a szocializmus".