„A múlt halott, a jövő elképzelhetetlen”
George Orwell

Az embernek ősidők óta igénye a jövő kifürkészése, megismerése. Ez a múlt ismeretére támaszkodva, a jelent jól ismerve lehetséges. Csak a nagy embereknek sikerülhet. Mert „csak az tudja irányítani a jelent, és az sejtheti a jövőt, aki világosan látja a múlt erényeit és hibáit” Felmerülhet a kérdés, lehet-e, szabad-e jósolni? Az én véleményem szerint igenis lehet. Mert az ember gyakran esik ugyanabba a hibába. A totalitárius rendszerek működését jól ismerve Orwell látta, hogy mi lehet a vége egy diktatúrának, ez az 1984.
Leonardo da Vinci, már a XV. században megalkotta a repülés elvét. Maga az elképzelés abban a korban lehetetlen, istentelen volt. Pedig Leonardo legtöbb ötletét igazolták a későbbi korok, úgy, mint az irodalomban Jules Verne ötletét, például a Holdra repülés gondolatát. Az általuk megalkotott tervek - úgy ahogy - megvalósultak. Szerencsére Orwell „rémképe” a világról minden tekintetben soha meg nem valósult és nem is valósulhat meg. Mégis egyes részletei Magyarországon ijesztően valóságosak voltak 46 évig. Arról szeretnék írni, hogy az 1984-ben leírt gondolatok hogyan mutatkoztak Magyarországon a kommunista diktatúra idején.
A kommunista társadalmakban megvolt a lehetőség arra, hogy ezek az ideák realizálódjanak. Csakhogy nem lehet ilyen vegytiszta társadalmat, körülményeket teremteni, mint amilyen a regényben szerepel.
Úgy gondolom nem sok választotta el a kelet-európai társadalmakat attól, hogy kialakuljon a 1984 című könyvben megírt társadalom, az a rideg és uniformizált gépezet. Azzal már nem érdemes foglalkozni, hogy mi lett volna, ha…
Orwell regényében az emberre nem igazán jellemző tulajdonságokra épít. „Nincsen magasrendű érzelem, nincsenek mély, bonyolult fájdalmak” . Regényében nincs önzés, nincs hatalomvágy, amik emberi jellemvonásokként a Belső Pártot belülről marhatnák, rothasztanák szét. Sztálin, de a legtöbb uralkodó – király, császár, diktátor, de lehet ez egy intézmény igazgatója – távozása, halála után felvetődik az utódlás kérdése, fellángol a trónviszály. Orwellnél Nagy Testvér halhatatlan, szerintem őt a Belső Párt tagjai találták ki hatalmuk megtartása érdekében és ők is irányítják. De miért nincsen széthúzás, irigykedés, önzés a párttagok között? Miért nem vágynak Nagy Testvér hatalmára? Esetleg hatalmuk fenntartása érdekében … ?
A diktatórikus államokban a diktatúra ellen lázadnak azok, akik személyesen érintettek. Például elhurcolják, kitelepítik, kivégzik, bebörtönzik őket, vagy éppen nem tanulhat a gyermekük. Nyilván a terror kiterjedtsége miatt mindenki érintett, de az embert nem feltétlenül a személyes érintettség mozgatja. Ha ez ösztönözne ellenállásra, a rendszer hamar megbukna. Lázadnak azok is, akik gyakorlatilag nincsenek érintve, de elveikkel, eszményeikkel, humanista filozófiájukkal, szabadságszeretetükkel, életfelfogásukkal ellentétes a rendszer.
1988-ban a magyar jobb- és baloldali értelmiség lázadt fel a szólás- gyülekezés- vallás gyakorlásának és -szabadságának tiltása ellen.
A műben senkinek nem hiányzik az, akit elgőzösítenek. Az egyes emberek közt nincsen meg a kapocs, a szeretet, az érzelmi függőség a másiktól. Winston Smith is megfogalmazta: „tragédiák csak hajdan történhettek, azokban az időkben, amikor a családtagok összetartoztak anélkül, hogy összetartozásuk okát tudták volna”
Orwell regényének cselekményét egy olyan vegytiszta környezetben helyezi el, ahol már semmi lehetőség a Párt megbuktatására. Az összes kiutat elzárja, és így teszi örökkévalóvá, és örökérvényűvé Nagy Testvér hatalmát.
Elzárja azzal, hogy eltorzítja az ember tulajdonságait, tiltja, hogy önző és hatalomvágyó legyen.
Elzárja azzal, hogy a gyerek csak fizikailag függ a szüleitől és nem érzelmileg. A szülő csak ellátja, eteti, iskoláztatja, de nem szereti, így a gyerek feljelenti őt az első adandó alkalommal. A gyerek - bármennyire is átnevelik - a valós életben nem tud elszakadni a szülőktől, érzelmileg is kötődik hozzájuk. Ezt igazolta a történelem. Például az ókori Spárta hanyatlásában egyéb belső és külső okokon kívül szerepe volt annak is, hogy a gyermekeket távol a szülőktől nevelték, ennek következtében az állam elnéptelenedett.
De nemcsak a történelemtudomány igazolta azt, hogy a gyermeket nem szabad elszakítani a szülőktől, hanem a biológia is, hiszen az állatok is gondoskodnak kicsinyeikről, sokszor jobban, mint az emberek saját gyermekükről.
A harmadik lehetőség Nagy Testvér hatalmának megdöntésére a külvilág lehetne, de ezt is elzárja. Hiszen a világot három nagy részre osztja: Óceániára, Eurázsiára, és Kelet-Ázsiára. Ezek az államok folyamatosan háborúban állnak egymással, de ez nem komoly harc, nincsenek komoly veszteségek. Ezt O’Brien is leírta Goldstein könyvében. Csak ok kell a rossz körülményekre, az állandó hiányra, a csökkenő fejadagokra, de egyáltalán nem érdekük a másik hatalmának megdöntése; egyik állam sem elég erős, ahhoz, hogy a másikat legyőzze, mindegyik védi a saját maga által felépített államrendszert.
A totalitárius rendszereknek azon törekvése, hogy a világforradalommal az egész világra kiterjeszthessék a rendszerüket, sohasem sikerülhet. A diktátoroknak mindig is fontos volt a külvilág kizárása és a bentiek kizárása a külvilágból. De, ha a Föld mind a hatmilliárd lakója egyformán gondolkozna, az már nem lenne ellenőrizhető. Több lenne az ellenálló. Ha nagyobb az ország, nagyobb az ellenállás esélye. A Föld homogénül túl nagy.
Csak az egyes ember győzhető le, de nem mindenki. Mindig vannak olyanok, akik vállalják a veszélyt és kiállnak elveik, igazuk mellett. Tudósítják a külvilágot a benti állapotokról, vagy a bentiek szemét nyitogatják, de mindenképpen veszélyt vállalnak.
Ilyen emberek pedig mindig vannak. Például azok a filmesek, tudósítók, akik vállalva a kockázatot Észak-Korea kirakatának másik oldalát is bemutatják, a szegénységet, a kegyetlenkedéseket.
Egy idő után a külvilág megismeri az odabenti viszonyokat, és a bentiek is felismerik, hogy másképp is lehet élni, hogy van olyan hely a világon, ahol az emberek szabadon gondolkozhatnak, véleményt mondhatnak, művelődhetnek, szabadságjogaikat demokratikus intézmények védik. Ha a totalitárius rendszerek ki tudták volna terjeszteni eszméiket, hatalmukat, rendszerüket az egész világra, az magában hordozta volna a bukást is.
A hatalom sajátja, hogy az embert manipulálja, befolyásolja, ezzel a tömeget a saját szolgálatába állítja, a maga képére formálja. Így eléri, hogy már ne is legyen ember, önálló gondolatokkal, múlttal, személyes kapcsolatokkal rendelkező személyiség, csak tömeg. A massza, a tömeg jobban irányítható. A történelem mutatja, hogy a nagy lélekszámú, nagy kiterjedésű államok nehezen ellenőrizhetők, irányíthatók (USA, Kína, a volt Szovjetunió).
Az utolsó és egyetlen lehetséges reményt maga Winston Smith fogalmazza meg a naplójának: „Ha lehet még egyáltalán reménykedni valamiben, csak a prolikban lehet”
. De ők sem fognak soha fellázadni, mert nem tiltanak meg nekik semmit. Winston sem azért békétlenkedik, mert zseniális ötlete van, vagy annyira okos lenne, hanem azért, mert megtiltják neki, hogy gondolkodjék. Így csak azért is ellene tesz minden szabálynak, írott és íratlan törvénynek.
A prolik nem tudnak mi ellen fellázadni. A megfoghatatlan és halhatatlan Nagy Testvér ellen? A monumentális és kegyetlen Belső Párt ellen? Vagy a Belső Párt tagjai ellen? Az uniformizált, szürke Külső párttagok ellen? Esetleg rombolják le a Minisztériumokat?…
Az 1984 című regényt a félelem szülte. Orwell félt attól, hogy Angliára és esetleg az egész világra is kiterjeszti hatalmát Sztálin. (Ettől olyan pesszimista hangvételű, és ezért nem hagy egyetlen reménysugarat sem) Egy másik könyve, a Légszomj, amely a mostani jubileum alkalmából jelent meg először magyarul, szintén ennyire pesszimista. Orwell könyveivel megijeszteni akar, 1984-ben a sztálini totalitárius rendszer sarkított, végletes bemutatásával, a Légszomjban a hitleri fasizmus esetleges Anglia feletti győzelme kísért. Orwell látta Hitler, Sztálin diktatúráját. Felfedezte a hasonlóságokat, meglátta a folyamatot, hogy hova vezet egy sztálini egypártrendszerű diktatúra, ezt írta le az 1984-ben.
A hatalom sajátja, hogy a meghódított, elfoglalt országot a saját képére formálja. Így lett Magyarországból 1945 után a sztálini Szovjetunió mása.
A műből az egykori, leginkább az 1950-es évekbeli szocialista Magyarországra és az 1984-re is jellemző jelenségeket gyűjtöttem össze.
A két legfontosabb dolognak az ifjúságot és a múltat tartom, mert mindkettő nagyon befolyásolható. Hasonlóságot láttam: a büntetőeljárásban, a rendőrség működésében, az uniformizáltságban, az oktatásban, a személyi kultuszban, a tervgazdálkodásban, az egyház tiltásában, a történelem és a múlt üldözésében, a gyűlölet irányításában a hatalom ellenségei ellen és a folytonos háborús készülődésben.
A gyerek könnyen befolyásolható az iskolában, különböző szervezetekben és más közösségek segítségével. Orwell két ifjúsági szervezetet említ a regényében: a Kémeket és a Fiatalok Szövetségét. Ezek a szervezetek spontán megmozdulásokat, közös kirándulásokat, csoportos programokat, tüntetéseket szerveztek. Itt a gyerekek a többiekkel lehettek együtt, gondolataikat oszthatták meg egymással, és a közösség megerősítette bennük azt a közös tudatot, amit a rendszer elvárt tőlük. Egyenruhában jártak (mint Magyarországon a kisdobosok kék, az úttörők piros nyakkendőt hordtak), a szervezetnek volt saját zászlaja is. A Kémeknél „módszeresen nevelték őket kormányozhatatlan kis vadakká, de úgy, hogy még ez sem ébresztett bennük hajlamot a Párt fegyelme elleni lázadásra. Sőt imádták a Pártot, s mindent, ami kapcsolatban volt vele. A dalok, a felvonulások, a zászlók, a táborozások, a játékpuskákkal való gyakorlatok, a jelszavak üvöltözése Nagy Testvér imádása- mindez valami pompás sportféle volt a számukra. Minden vadság kitörhetett belőlük…”
Magyarországon 1946-ban alakult meg az úttörőmozgalom. „Uttörőmozgalmunk megalakulása óta hű segítője pártunknak a gyermekek nevelésében. Jelentős segítséget ad az iskola oktató-nevelő munkájához. Formálja a gyermekek jellemét, fejleszti tudásvágyukat, fegyelmezettségre, munkaszeretetre, sokoldalúságra neveli őket. Az úttörők ezrei kitűnnek a tanulásban, a fegyelmezettségben… Sok úttörő tanulmányi eredménye, fegyelme nem kielégítő. Az úttörőmozgalom az iskolával együtt sokszor elhanyagolta a gyermekek hazafias nevelését… Az őrsök és rajok tevékenységét gyakran az iskola falai közé zárták…” A gyerekek gépiesen, automatikusan csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz, kötelező volt, nem látták az ellenpéldát, nem gondolták volna, hogy e szervezetek nélkül is létezik iskola. Egy gyerek alsós korában kisdobos volt, felsős korában úttörő és végül a gimnáziumban és a felsőoktatási intézményekben a DISZ (Dolgozó Ifjúsági Szövetség) tagjává vált. Ez a szervezet 1956-ig működött, 1957-től a KISZ (Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség) vette át a szerepét. Az ifjúsági szervezetek tagjainak kötelességeik is voltak, a kisdobosok kötelességét hat, az úttörőkét tizenkét pontban fogalmazták meg.(1. számú melléklet) Céljaikról így ír a Szabad Nép: „a magyar nyelv, a hazai táj megszerettetésével, történelmünk nagyjainak, s a magyar kommunisták harcának, a felszabadító szovjet nép nagy érdemének megismertetésével foglalkozni az úttörőmozgalom legszentebb feladatai közé tartozik” . De ezt egy felsőbb tanács fogalmazta meg és nem maguk a tagok, a diákok. Így a legtöbb gyűlésükön nem nagyon foglalkoztak azzal, ami meg volt szabva, hanem énekelgettek, mozgalmi dalokat és verseket tanultak, felvonulásokra készültek. Papírgyűjtést, közös kirándulásokat, építőtáborokat, városi és falusi nyaralásokat szerveztek. A gyűléseken elhangzottakról őrsi naplót kellett vezetni, melynek a külleme verseny tárgya volt. A kisebb gyerekek „kínnak” tekintették, hogy délután még be kell jönni az iskolába. A szülő tagdíjat fizetett. Az ifjúsági szervezeteknek esetleg csak az osztályközösség alakításában, formálásában volt szerepe. A DISZ -KISZ- tagság után a pártba lehetett belépni. Az 1978-ban kiadott gimnáziumi nevelési és oktatási terv az osztályfőnöki órák témakörében kiemeli a következőket: „ Az MSZMP és a KISZ … a politikai közösség szervezői. Az eszmei-politikai mozgalmi közösségek sajátosságai. A politikai közösséghez tartozás felelőssége. A KISZ pártirányításának érvényesülési módja. A KISZ-alapszervezet mint ajánló a fiatalok párttag-felvételéhez. Ifjú párttagok.” Hátrányok érhették a párton kívülieket. Különbség volt a párttag és a nem párttag között, ahogyan különbség van a regényben a Belső Párt tagjai és a Külső Párt tagjai közt. A Belső Párt tagjai bort ihattak, kikapcsolhatták a teleképet, kiváltságaik, előjogaik voltak. A Magyar Népköztársaság fennállásáig a párttagság különböző kiváltságokkal járt, nagyobb mozgásteret, jobb megélhetést biztosított.
„Aki uralja a múltat-…- az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.”
Aki a jelenben uralkodik, annak mindig megvan az a lehetősége, hogy befolyásolja a múltat, ifjúságpolitikájával befolyásolhatja a jövőt. „ A múltat napról napra, sőt szinte percről percre a jelenhez igazították. Ily módon minden olyan jóslatnak a helyességét, amelyet a Párt kinyilatkoztatott, bizonyítékok támasztották alá; nem tűrték, hogy egyetlen olyan hírnek vagy egyetlen olyan kinyilatkoztatásnak nyoma maradjon, amely ellentétben volt a pillanatnyi követelményekkel. Az egész történelem palimpszeszt volt, melyet annyiszor vakartak tisztára és írtak újra tele, ahányszor csak szükségesé vált. Ha egyszer már megtörtént, soha nem lehetett bizonyítani, hogy hamísítottak.” Óceániában a történelem állandóan változott. Az embereknek semmilyen hiteles írott emlék nem állt rendelkezésére. Ez egy idő után őrjítő, az ember már nem tudja eldönteni, hogy jól gondol-e valamit, semmi sem biztosítja, hogy valódi-e, ami le van írva, ami gondolataiban létezik. Nem tudja eldönteni, hogy hányszor, hol és mit javítottak már rajta. Annak az embernek, aki nem ismeri a múltját, történelmét, nincsen gyökere, nem tud kihez, mihez kötődni, nem alakul ki az identitástudata, nem tudja megtalálni a helyét és feladatát a világban. Az az ember már nem él, csak létezik.
A két legjobban befolyásolható dolog közül a másik a történelem, a múlt.
1945 után Magyarországon is a marxista-leninista szellemben írták át a történelmet. Osztályharcos szempontból értékelték a történelmi eseményeket (Dózsa György „háborúja” például a jobbágyok osztályharcává változott), a marxista teória igazolására „szerkesztették” át a történelmi folyamatokat. Nemcsak elferdítették az eseményeket, hanem ki is akartak törölni eseményeket, személyeket a történelmi tudatból; tabunak számított például a trianoni békediktátum, ezért nem lehetett foglalkozni a határon túl élő magyarok helyzetével, sorsával. Ez a téma annyira el volt hallgatva, hogy egy felmérés szerint a 70-es évek végén, 80-as évek elején a diákok többsége nem tudta, hogy Erdélyben milyen nemzetiségű emberek élnek. A történelem a politika „szolgálólányává” vált, így lett az 1956-os forradalom és szabadságharcból ellenforradalom.
A marxista történelemszemlélet, a történelmi materializmus lett az iskolai társadalomtudományi tantárgyak oktatásának vezérfonala, tanítási módszere.
Az 1978-ban kiadott tanterv szerint „A gimnáziumi történelem tanítás célja, hogy a történeti fejlődés legjellemzőbb tényeinek, eseményeinek bemutatásával és elemzésével eljuttassa a tanulókat az alapvető társadalmi és történelmi összefüggéseknek, a társadalom mozgástörvényeinek a felismeréséhez, és megértesse azt a folyamatot, amely az emberek gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális tevékenysége által-a fejlődés különböző lépcsőfokain és ellentmondásain keresztül- … vezet el a szocializmus és a kommunizmus győzelméhez.” .. A tanulókban „erősítsük reális nemzeti önértékelésünket, a tanulók szocialista hazafiságát és proletár internacionalizmusát… Az egyes korok történetének tárgyalásakor meg kell ismertetnünk a tanulókat … a küzdelmeknek sajátos formáival,… a tanulók…ne csak ismerői, hanem cselekvő részesei legyenek szocialista életünknek…”
A szocialista világszemléletre való nevelés már az általános iskolában elkezdődött. Minden tantárgyat sikerült a szocializmus építésének szolgálatába állítani. A matematika, fizika, kémia tantárgyak feladata a tanulók „dialektikus materialista világnézetének” kialakítása és megalapozása. Az ének-zene tantárgyának, a testnevelésnek – amelyek ebből a szempontból tényleg ártatlanok - is tudtak politikai színezetet adni. Az ének feladata az, hogy „Az együttes éneklés, zenélés járuljon hozzá a szocialista közösség kialakításához. Mélyítse el a szülők, a dolgozó nép, a szülőföld, az úttörőélet szeretetét, ünnepeink jelentőségének átélését.” A testnevelésnek pedig az, hogy fejlessze és erősítse a szocialista embert jellemző jellemvonásokat és tulajdonságokat, illetve felkészítse az ifjú embereket a haza védelmére. A rajz tantárgynak a kommunista, szocialista erkölcs és magatartás megalapozásához kellett vagy kellett volna hozzájárulnia.
A legnagyobb „pusztítást” a történelemben végezték. Ennek a tantárgynak a feladata, hogy „Adjon a tanulóknak alapfokú szocialista állampolgári ismereteket… a marxizmus-leninizmus szellemében történő megtanításával nyújtson korszerű történelemszemléleti és politikai alapismereteket, s ezzel járuljon hozzá tanulók dialektikus és történelmi materialista világnézetének megalapozásához….neveljen szocialista hazaszeretetre, a szocialista világrendszer népeinek szeretetére és megbecsülésére.…” A harmadikos gimnazisták a legtöbb időt - húsz órát - „A kapitalizmus kialakulása és győzelme; a munkásmozgalom kezdetei” című résszel és legkevesebbet, tíz órát „A kapitalizmus kibontakozása és az imperializmus megjelenése Magyarországon” című résszel foglalkoztak. A negyedikes gimnazisták tíz - tíz órát a két világháború megismerésére, 28 órát „Magyarország a szocializmus útján” című részre szántak.
Fontosnak tartották az idősebbek, a felnőttek oktatását is a szocialista szemléletre. Ennek az eszköze többek között a pártoktatás. 1954-ben rengeteg újságcikk foglalkozik a bányászok, munkások, értelmiségiek pártoktatásával, illetve azzal, hogy a rendeletek, törvények, határozatok, hogyan tudnának hamar eljutni a dolgozókhoz úgy, hogy meg is értsék. „ Ebben az oktatási évben falusi párttagjaink először kezdtek hozzá tömegesen az SZKP történetének tanulmányozásához…Vannak a megyében dicséretesen dolgozó párttörténeti szemináriumok…” Ezeknek az a feladatuk, hogy „hallgatóikat felvértezzék a marxizmus-leninizmus alapvető elméleti kérdéseinek ismeretével, megismertessék velük az SZKP harcának tapasztalatait…” A legnagyobb probléma az volt, hogy a „tanulók” nem készültek fel, nem tanultak rendesen. Kádár Józsefné a Szabad Nép 1954. január 29-i cikkében, (Így vezettem a szemináriumot), megosztja velünk tapasztalatait arról, hogyan kell az ifjúmunkásokat, dolgozókat a párt szeretetére nevelni. „Nem nekem kell az anyagot a kérdésekben rejtve elmondani…” , nem szabad szárazon elmondani a napi anyagot, mert az egész napi munkától kifáradt dolgozónak az már terhes. Az órákra nem az irodalommal kell csak készülni, hanem előbb meg kell vizsgálni a hallgatókat is.
A munkásoknak, parasztoknak meg kell magyarázni a döntéseket. 1954 januárjában, Bács-Kiskun megyében az okozott gondot, hogy a földművelők nem értették meg a mezőgazdasági határozatot. „A választmány … megállapította, hogy a dolgozók még sok helyen nem ismerik megfelelően a határozatot…A választmány a pártbizottság kötelességévé tette hogy széles körben ismertesse a párt és a kormány határozatát…A népnevelők… magyarázzák meg a dolgozóknak, mit tehetnek már most is a határozat érdekében”

Óceániában és a szocialista Magyarországon sem csináltak mártírt az áldozatokból. Magyarországon is csak 1990. után válhattak hősökké a kivégzettek. (Mansfeld Péter, Tóth Ilona, Nagy Imre …). A legtöbb áldozatot a történelem igazolt, perüknek, „bűnüknek”, eltűnésüknek okát csak 1990 után lehetett felkutatni, vagy már sohasem fogjuk megtudni.
A hatalom mindig eltette láb alól azt, aki rá veszélyes volt. Sok párthoz közeli, a pártot kiszolgáló embert „gőzösítettek el”. Rajk László, aki 1945-től 1948-ig belügyminiszter, majd külügyminiszter; Péter Gábor, az ÁVH létrehozója, aki 1949-ben megkapta a Köztársasági Elnök Elismerésének Arany Koszorúját és már 1954-ben eljárást indítottak ellene; Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának volt elnöke; Maléter Pál volt honvédelmi miniszter, mind azért halt meg, mert a hatalom saját magára nézve veszélyesnek tartotta őket. A felsorolt pártemberek és más kivégzettek éppúgy kegyvesztettek lettek, mint Withers elvtárs Nagy Testvér birodalmában.
„A Magyar Népköztársaság állambiztonsági szervei államellenes és népellenes bűncselekmények elkövetése miatt őrizetbe vették Péter Gábort, az Államvédelmi Hatóság volt vezetőjét, Décsi Gyula volt igazságügyminisztert Timár István volt minisztériumi főosztályvezetőt és több társukat. … A Katonai Felsőbíróság Péter Gábort életfogytig tartó börtönre, a közügyektől tízévi eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra; Décsi Gyulát kilencévi börtönre, a közügyektől tízévi eltiltásra, s vagyona felerészének elkobzására, Timár Istvánt tizenegyévi börtönre, a közügyektől tízévi eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra. A többi vádlottat többévi börtönre ítélte… Az ítélet jogerős”
A kirakatperek az ötvenes évek elejének Magyarországára voltak jellemzők és a 1984-es Óceániára. Ezekben a perekben a vádlott előre tudta a per menetét és azt, hogy mi az ítélet. Ezek az ügyek a hatalom mutogatására, bizonyítására szolgáltak, elrettentő példává váltak.
A hatalomra a kisemberek (Parsons, Syme, Smith, Julia, Ampleforth) is veszélyesek lehetnek. A Magyar Népköztársaságban is így történt. A rendszer ellenségeinek számítottak az egyházi személyek, a gazdagparasztok (a kor szóhasználatával: a kulákok), az értelmiség, a szakemberek. Közülük sokan váltak a rendszer áldozataivá „ A X. kerületi bíróság Fabrik Sándort, a Bőrtex Cipőgyár igazgatóját és Baricz János műszaki vezetőt egyenként egyévi és háromhavi börtönbüntetésre ítélte azért, mert a gyárban január 21. és február 23. között készített cipők csaknem 30 százaléka műszakilag hibás volt” . Az ötvenes években 400000 pert indítottak parasztok ellen, sokan kerültek börtönbe, internáló táborokba, sokukat nyomorították meg az ellenük folyó eljárásokban. A különböző ügyek nagyon hasonlítanak egymásra.(2. számú melléklet)
A Rajk és a Mindszenty per idején „a dolgozó nép, a szocializmus útján haladó magyar népi demokrácia az idegen, imperialista zsoldban álló összeesküvőkkel és kémekkel szemben saját építő munkájának, nemzeti szabadságának, az ország békéjének védelmét követeli, önnön ellenségeinek teljes ártalmatlanná tételét követeli.” . A Mindszenty per idején zajló tüntetésre kivezényelték az egyházi iskolák tanulóit tüntetni a hercegprímás elítéléséért. „ Az ország dolgozó népe Mindszenty és társai elítélését követeli” címmel jelent meg egy cikk erről: „Nincsen olyan része az országnak, ahol a dolgozó nép ne a legnagyobb megelégedéssel fogadta volna az imperialistákkal szövetkező Mindszenty József letartóztatását. Erről tanúskodnak azok a levelek és táviratok, amelyek az ország minden részéről valósággal özönlenek a miniszterelnökségre…” Ezekben kifejtik, hogy az imperialistákkal szövetkező Mindszentyt, aki a dolgozó nép ellensége, hátráltatja a haladást, minél előbb végezzék ki. Ezek a tüntetések a Két Perc Gyűlöletre hasonlítanak, ahol az emberek levezethették gyűlöletüket, a Párt kipróbálhatta, meddig mehet el. A hatalom irányíthatja a nép gyűlöletét.

A papok egy hatékonyan működő szervezet tagjai voltak, és ezért a népi demokrácia ellenségeinek számítottak. Az egyház közösségformáló erő is, ezért volt a hatalomra veszélyes.
A Magyar Népköztársaság 1949-es alkotmányának VIII. fejezetében, mely az állampolgárok jogait és kötelességeit tárgyalja, az 54. § rögzíti ugyan a szabad vallásgyakorlatot: „A Magyar Népköztársaság biztosítja a polgárok… vallás szabad gyakorlásának jogát” . Bár nem adtak elegendő pénzt a templomok felépítésére, renoválására, az emberek féltek templomban esküdni, templomba járni, gyermekeiket hittanra járatni. A szerzetesrendeket 1950 szeptemberében oszlattak fel; az Elnöki Tanács megvonta a legtöbb szerzetesrend működésének engedélyét; támogatták a ferencesek, bencések és a piaristák oktatási tevékenységét. 1949-ben a legtöbb egyházi vagyont államosították. Nyíltan sosem mondták ki, hogy az alkotmányban foglaltak ellen törnek. Az emberek féltek vallásosak maradni. Mindszenty József hercegprímás 1948-as bebörtönzése, más papok letartóztatása is hozzájárult ehhez. „A teljhatalmat szerzett kommunista vezetés ezért egyik legfontosabb teendőjének azt tartotta, hogy a vallásos emberek számát csökkentse, s az egyházak tevékenységét a maradék hívek hitéletének gondozására korlátozza.” A statisztikák kimutatása szerint évről évre csökkent azoknak a diákoknak a száma, akik egyházi iskolában tanultak vagy hitoktatásban vettek részt Az általános iskolásoknak 1951-ben 43%-a, egy évvel később már csak 26%-a jelentkezett hitoktatásra. A vallási ünnepeket eltörölték vagy megfosztották eredeti tartalmuktól.
Az 1984-ben is lerombolták a templomokat, vagy propaganda-kiállításokat rendeztek bennük az úszóerődökről, hadseregekről. A látogató nem tudta, hogy az valaha mi is volt tulajdonképpen. Winston sem tudta soha, hogy az a hely, ahova kiállításokra jár, templom volt hajdanán. Vajon honnan tudta tartalommal megtölteni azt a szót, hogy templom?
„-Sosem tudtam, hogy templom volt ez az épület-jegyzete meg Winston.
-Pedig egy csomót meghagytak közülük- felelte az öregember-, ha más célokra használják is őket…”
Hazánkban a 40-es évek végén és az 50-es évek elején virult a személyi kultusz. Szavakban a rendszer elítéli ugyan a személyi kultuszt, „élesen fellép a marxista-leninista párttól idegen személyi kultusz ellen” : „… a vezető pártszervekben kollektív vezetésnek kell lennie … ahol úrrá lesz a személyi kultusz, ott előbb-utóbb megszűnik a bírálat és az önbírálat, elapad a párttagság aktivitása…”
Magyarországon jellegzetes módon nemcsak a magyar, vagy inkább nem elsősorban a magyar vezetők kultusza, hanem a szovjet vezéreké is általános volt. Leniné, akit mintegy állandó jelzőként „nagy proletárvezérnek, az emberiség feledhetetlen tanítójának” neveztek. Sztálin 12 méter magas szobrát 1951-ben avatták fel a Városligetben (3. számú melléklet). „a szobor Sztálin elvtársat beszéd közben ábrázolja, a bölcs, nagy tanítót örökíti meg, ahogy mindnyájunk szívében él.” . Sztálin születésének 70. évfordulójára külön műsorkönyvet adtak ki, amelyben versek, dalok, szín- és bábdarabok, táncok köszöntik a „nagy vezért, a népek tanítóját”. Ez a kiadvány két változatban előírta az ünnepségek díszletét is.
A magyarországi vezetők közül az 1950-es évek legelején Sztálin legkiválóbb tanítványa, Rákosi Mátyás körül alakult ki féktelen személyi kultusz. Ennek számos megnyilvánulása volt. Tapsolni is az „Éljen Rákosi!” jelszó ütemére kellett. Rákosi 60. születésnapja alkalmából kiállítást rendeztek „Rákosi harcos élete” címmel. Könyvek, plakátok, portrék, szobrok készültek „népünk szeretett vezéréről”. Tiszteletére munkaversenyt rendeztek.
Magyarországon nem épült ki annyira a párt szervezettsége, mint az 1984-ben, az embereket nem tudták teljes mértékben ellenőrizni, nem volt meg az a tökéletes környezet megteremtve, mint a regényben, így olyan mértékű kultusza nem lehetett egy vezetőnek sem.
Nagy Testvért ugyanez a légkör lengi körül a könyvben, minden az ő tiszteletére készül. Az ő számára rendeznek demonstrációkat, versenyeket. Az ő életéről jelennek meg tömegével könyvek, plakátok, versek, dalok. Minden dicsőség az övé és a Párté. Az Egyes Leszállópálya lakói istenítik Nagy Testvért és a Belső Párt tagjait. Kialakult egy személyi kultusz, ami soha meg nem dőlhet, a körülmények örökkévalóvá teszik a hatalmát. De ilyen mértékű személyi kultusz természetes körülmények között nem alakulhat ki.
Az államhatalom megszilárdításának eszköze mindig is a rendőrség. Orwell ezt is a tökéletességig fejlesztette. A Gondolatrendőrség mindenhol ott van, még a proli negyedekben is. Az ő rendőrsége nem szokványos, mert még a gondolatok ellenőrzésére is képes, hatalmas hivatali apparátusa van. Rengeteg ember dolgozik neki, nem lehet tudni, kik a tagjai.
Különböző bűnformák léteznek a regényben: gondolatbűnnek hívják a helytelen gondolatokkal elkövetett bűnt, arcbűnnek hívják azt a vétséget, amikor az arc árulja el az eretnek gondolatokat, de a Gondolatrendőrség karmaiba kerülhet az is, aki csak túl okos, mint Syme. Az emberek tetteit, gondolatait képes ellenőrizni a teleképeken keresztül. Magyarországon a leghétköznapibb embereket hallgatták le, senki sem érezhette magát biztonságban, ahogy a regénybeli Óceániában is folytonos rettegésben éltek az emberek.
1946-ban hozta létre Péter Gábor az előbb Államvédelmi Osztálynak (ÁVO), majd Államvédelmi Hatóságnak (ÁVH) nevezett szervezetet, amely előbb a belügyminisztérium, majd a Párt felügyelete alá tartozott. (Az ÁVH -t 1956. október 28-án feloszlatták.) A szervezet feladata a nép ellenségeinek, a politikai ellenfeleknek, a háborús bűnösöknek a letartóztatása és kihallgatása. Székházuk az eredetileg nyilas pártház, az Andrássy út 60. lett. Itt a vélt bűnösök ezreit kínozták, ölték meg. Másokat magyar gulágokra, a tiszalöki, a recski, kistarcsai munkatáborba hurcoltak. Szinte mindennaposak voltak az éjszakai letartóztatások. Mint az 1984-ben is az éjszakai letartóztatások voltak többségben, mert így az ember nyomtalanul tűnhet el. Aki tudta, hogy eltűnt valaki, nem mert róla beszélni.
Az egész ország rettegett az ávósoktól. Megvolt a joguk, hogy embereket minden törvényes eljárást mellőzve letartóztathassanak, kivégezhessenek, internáljanak vagy korlátlan ideig fogva tartsanak. Az ávósok a kínzások minden válfaját ismerték és alkalmazták. Annyira messze nem mentek el, mint az 1984-ben, ahol árammal kínozták Smith-t, de nagyon kíméletlen, kegyetlen, módszereket alkalmaztak. (Lásd a Terror Háza pincebörtöne.)
Az embert nem hagyták aludni, minden arra irányult, hogy megtörjék, lehetetlenné tegyék, hogy ne tudjon úgy beszélni, ahogyan szeretne, hanem az ő szájuk íze szerint cselekedjék – emlékezett vissza módszereikre egy szenvedő alanyuk. Áldozataiknak mégis írásban kellett nyilatkozniuk arról, hogy a fogva tartás ideje alatt nem bántották őket, valamint arról is, hogy soha nem beszélnek arról, ami velük történt a börtönben.
Az 1984-ben a Gondolatrendőrségnek dolgozó emberek többsége önkéntes volt, „műkedvelő kém, aki magánszorgalomból” tevékenykedik, Magyarországon a beszervezett emberek többségét akaratukon kívül szervezték be, annyira meg voltak félemlítve, hogy senkinek nem merték elmondani, még a saját családjuknak sem.

A Magyar Népköztársaság gazdasági életét állami népgazdasági terv határozza meg. A magyar mezőgazdaság, ipar éves és havi terveket készített. A hó végi hajrá mindig is idegtépő volt.(4. számú melléklet). Általános és megszokott volt a 150-220%-os túlteljesítés. Úgy, mint az 1984-ben, ahol a terveket túlteljesítő munkások mindig nagy népszerűségnek örvendenek.
A gyűlölet irányítható - mondta Smith. Ezt a gyűlöletet az 1984-ben Goldstein és a Testvériség ellen irányítja a Két Perc Gyűlölet, provokációk segítségével. Magyarország lakosainak haragját, gyűlöletét a Szabad Nép és más szocialista újságok, könyvek az imperialisták ellen irányították. Amerika volt az első számú közellenség, szinte mindennap jelentek meg cikkek az országról, de sosem pozitív történéseket írtak le, és az sem biztos, hogy mindig igazat. A cikkek alapján úgy tűnhet, Amerika maga a Sátán. Minden hiba, minden rossz az ő bűnük. Az ember mindig is kereste a rossz okait, a hibák okozóját, ez nálunk 45 évig Amerika és a kapitalista, a nem kommunista országok voltak.
Az 1984-ben Óceánia lakóinak gyűlöletét Goldsteinre és az éppen nem szövetséges állam és lakói ellen irányították. Eszközük a Két Perc Gyűlölet volt.
A nép figyelmének lekötésére mindig kitaláltak valamit, hogy kevesebbet foglalkozzanak a politikával. Az Egyes Leszállópálya proli lakóinak a sorsjegy volt a kedvtelése, ez tartotta bennük a lelket. A Bőség-minisztériuma bonyolítatta ezt a játékot, a legtöbb nyertes fiktív személy volt. Magyarországon is voltak ilyen „össznépi játékok”. A békekölcsön célja az volt, hogy a dolgozó nép is hozzájáruljon szocializmus építéséhez. A dolgozóktól elvárták, hogy az időről időre kibocsátott sorsjátékból vásároljanak 200, 300 Ft-ért, olykor büntetésből igen magas összegért, akár 5000 Ft-ért is kellett vásárolni. (5. számú melléklet.) A rendszeresen tartott sorsolásokon különféle összegeket lehetett nyerni, a főnyeremény körül nagy felhajtást csaptak, a filmhíradóban mutatták a boldog nyertes költekezését. (A totót 1947 óta játszhatjuk. A lottó 1957-ben indult újra az 1897-es megszűnése után.)
Egy nagy háború után az embereket sakkban lehet tartani az újabb háború fenyegetésével. Sztálin is a harmadik világháború gondolatával kacérkodott. Ezért kellett nekünk is a vas és acél országává válnunk. Az 1984-ben Goldstein írta, hogy a háború már csak arra való, hogy az előállított termékeket megsemmisítsék, és az állandó hiányra legyen valami magyarázat. A Magyar Népköztársaság is és Óceánia is állandóan egy újabb háborúra készülődött.
Orwell még az atombombát, mint az egymás manipulálására felhasználható eszközt is leírta.” …az első atombombák már az ezerkilencszáznegyvenes években megjelentek, s nagyarányú alkalmazásukra körülbelül tíz évvel később került sor először…valamennyi ország vezető csoportjai rájöttek: még néhány atombomba a szervezett társadalom végét s következésképpen az ő hatalmuk megszűnését jelentené. Ettől kezdve, noha formális egyezményt nem kötöttek, nem dobtak le több bombát. Mindhárom hatalom tovább folytatja az atombombák gyártását és felhalmozását a döntő alkalomra, amely meggyőződésük a szerint előbb vagy utóbb bekövetkezik.”


„…A Múlt erős gyökér
Jelen és Jövő belőle él!”


Az 1984 már egy teljesen üres társadalmat mutat be. Ahol már kivették a szavakat az emberek szájából, a gondolatokat, a múltat a fejéből. Elvették tőle személyes kapcsolatait, gyökerét. Minden olyan jogát, ami őt megkülönbözteti az állattól és emberré teszi. Figyelni kell arra, hogy ne valósuljon meg sohasem Nagy Testvér világa Nem szabad kialakulnia az 1984-ben leírt rideg, uniformizált társadalomnak. Ennek érdekében meg kell védenünk az értékeinket, az érdekeinket, a tartalmas élethez való jogainkat. Ahogy Julia is megfogalmazta: nem egyszerűen csak élni kell, hanem emberként kell élni.
Ennek érdekében pedig főleg a polgár tehet.
Nem szabad engedni, hogy a demokrácia csak üres közhellyé váljon. Nem engedhetjük, hogy egyenként vegyék el tőlünk azokat a jogokat, amelyek nélkül nem élhetünk teljes, emberhez méltó életet. A művelődéshez, a szólásszabadsághoz, az emberi kapcsolatokhoz, a gyülekezéshez, a vallás szabad gyakorlásához, a múlt és a történelem megismeréséhez való jogokat.
Nehogy bezárják a múzeumokat, melyek a hagyományaink, kultúránk fenntartása érdekében szerveződtek.
Nehogy idegen szavakat adjanak a szánkba, amivel már a gondolataink is befolyásolhatók. Ezért kell megvédeni egyedi, kis nyelvünket.
Nehogy ellenőrizhetetlenné váljon a hatalom. Ezért kell esetleg politikai szinten is képviselni az érdekeinket. Ebben van nagy szerepe a médiának, hogy sokszínű, nem részrehajló, színes tájékoztatással segítse az embert a helyes, reális döntései meghozatalában.
Nehogy elsilányuljon a történelemtanítás, ezért kell továbbra is érettségizni történelemből, mert a múlt ismerete fontos az identitástudatunk kialakításában. A történelem nélkül az iskolákból gyökértelen tömegek kerülhetnek ki. Nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat - a gyökereinket meg kell óvnunk családi, nemzeti és nemzetközi szinten is.
Nehogy elfeledkezzünk a határon túliakról, sorsukat a sajátunkénak kell tekintenünk. Ne csak 10 millió, hanem 15 millió magyar történelméről tanuljunk az iskolában.
Nehogy elforduljanak a gyerekek a szüleiktől. Ezért kell a család, a szeretet, mint az egyes emberek közti legerősebb kapocs fontosságát hirdetni.
Nehogy elvesszünk a „népek tengerében”. Ezért kell védeni a nyelvet, a kultúrát, a múltat, minden magyar érzelmű ember érdekét.
Nehogy kialakuljon az orwelli 1984. Ezért kell ennek példává és jelképpé válnia.


IRODALOMJEGYZÉK

(barta-fehérváry): A jövő hírnöke : Orwell-év: Nagy Testvér és valóbb világ. == Demokrata, 2003. júl. 10. (7. évf. 28. sz.) p. 60.
[A budapesti Városligetben áll Sztálin elvtárs hatalmas szobra] == Szabad Nép, 1951. december 18. (9. évf. 295. sz.) p. 1.
„Elektromos szemek és fülek teljesen elpusztítják a személyi szabadságot.” == Szabad Nép, 1954. . jan. 20. (12. évf. 20. sz.) p. 4.
„Lehetséges, hogy a szovjet hidrogénbomba-robbanás a világbéke eljövetelét jelentette” : írja a Perspectives . == Szabad Nép, 1954. jan. 19. (12. évf. 19. sz.) p. 4.
A DISZ legfontosabb harci feladata : küzdeni a mezőgazdaság fellendítéséért : a DISZ központi vezetőségének XI. kibővített ülése. == Szabad Nép, 1954. febr. 13. (12. évf. 44. sz.) p. 2.
A DISZ munkája az úttörők és iskolások között : a DISZ központi vezetőségének XII. kibővített ülése. == Szabad Nép, 1954. május 20. (140. szám) p. 2.
A dolgozó nép alkotmánya. (Rákosi Mátyás beszéde az Országgyűlés 1949. augusztus 17-én tartott ülésén és a Magyar Népköztársaság alkotmánya) Bp. : Szikra Kiadó, 1949.
A Duna TV 1956-tal foglalkozó filmjéből, Pongrátz Gergely kiskunmajsai múzeumának egyik felirata
A gimnáziumi nevelés és oktatás terve. Bp. : Tankönyvkiadó, 1978.
A magyar sport 1954. –ben. == Szabad Nép, 1954. 2. (12. évf. 2. sz.) p. 4.
A nép jólétéért. == Szabad Nép, 1954. máj. 23. (12. évf. 143 sz.) p. 2.
A szocialista munkaverseny a termelés emelésének fontos eszköze : a szovjet bányászok versenyének tapasztalatairól. == Szabad Nép, 1954. jan. 11. (12. évf. 11. sz.) p. 2.
A szocialista munkaverseny új feladatai. == Szabad Nép, 1954. jún. 6. (12. évf. 157. sz.) p. 2.
A Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának jelszavai 1954. . május 1-re. == Szabad Nép, 1954. ápr. 21. (12. évf. 111. sz.) p. 3.
Államellenes és népellenes bűntevők elítélése [Péter Gábor, Décsi Gyula és Tímár István bűnpere]. == Szabad Nép, 1954. márc. 13. (12. évf. 72. sz.) p. 2.
Amerikai történetek. == Szabad Nép, 1954. jan. 17. (12. évf. 17. sz.) p. 4.
Az Országos Takarékpénztár az eddigi 16 államkölcsönsorsolásról március közepén összesített nyereményjegyzéket ad ki. == Szabad Nép, 1954. febr. 25. (12. évf. 56. sz.) p. 2.
Az új lakások építőinek és lakóinak találkozása : ankét a Csepel Autógyár lakótelepén. == Szabad Nép, 1954. jan. 5. (12. évf. 5. sz.) p. 2.
Begyűjtést szabotáló kulákokat ítélt el a soproni járásbíróság. == Szabad Nép, 1954. jún. 24. (12. évf. 175 sz.) p.. 2.
Beszédes számok [a kiskereskedelem és a fogyasztás néhány adata]. == Szabad Nép, 1954. ápr. 23. (12. évf. 113. sz.) p. 2.
Börtönbüntetés selejtgyártásért. == Szabad Nép, 1954. máj. 8. (12. évf. 128. sz.) p. 2.
Buzás József: A párttag magánéletében is párttag. == Szabad Nép, 1954. márc. 22. (12. évf. 81. sz.) p. 2.
Csuhány Aladár: Az üzletek dekorációjáról – és a tisztaságról. == Szabad Nép, 1954. márc. 20. (12. évf. 79. sz.) p. 1.
Gál Pál: Hogyan élnek az emberek Kazincbarcikán? == Szabad Nép, 1954. máj. 15. (12. évf. 135. sz.) p. 2.
Gosztonyi Jenő: A személyi kultusz és a vezetők megbecsülése. == Szabad Nép, 1954. ápr. 24. (12. évf. 114. sz.) p. 2.
Ismertessék, magyarázzák a népnevelők a mezőgazdasági határozatot – az MDP bács-kiskunmegyei választmányának ülése. == Szabad Nép, 1954. jan. 11. (12. évf. 11. sz.) p. 2.
Június 12-én és 13-án rendezik meg a budapesti ifjúság béketalálkozóját. == Szabad Nép, 1954. jún. 5. (12. évf. 156. sz.) p. 2.
Kádár Józsefné: Így vezettem a szemináriumot : levél a szerkesztőséghez. == Szabad Nép, 1954. jan. 29. (12. évf. 29. sz.) p. 2.
Kiss Sándor, M.: A magyar társadalom útja az 1956-os forradalomhoz-szabadságharchoz. == Kortárs, 2003. jún. (47. évf. 6. sz.) p. 114-128.
Kmetty István: Mit tehetünk a szénbányászatban az egyéni teljesítmények gyors emeléséért? == Szabad Nép, 1954. jan. 28. (12. évf. 28. sz.) p. 2.
Komor Imre: Álljunk meg egy pillanatra! : megjegyzések egy operetthez. == Szabad Nép, 1954. jún. 25. (12. évf. 176. sz.) p. 2.
Leveleink nyomában [egy Rudolf – telepi bányász jelentése a pártnak visszás jelenségekről]. == Szabad Nép, 1954. febr. 22. (12. évf. 53. sz.) p. 1.
Lőcsei Pál: Miért lett a mezőgazdaság fejlesztése szocialista építésünk döntő láncszeme? == Szabad Nép, 1954. jan. 8. (12. évf. 8. sz.) p. 2.
Máthé Áron: A Nagy Testvér való világa. == Magyar Nemzet, 2003. jún. 13. (66. évf. 137. sz.) p. 6.
Megkezdődött az országgyűlés új időszaka. == Szabad Nép, 1954. jan. 12. (12. évf. 12. sz.) p. 2.
Néveri László: Pártoktatás – a bányászok lakóhelyén : a tatabányai pártbizottság munkájának tapasztalataiból. == Szabad Nép, 1954. . jan. 4. (12. évf. 4. sz.) p. 2.
Nógrádi Gábor:. A mi Kinizsink. Bp. : Móra Ferenc Kvk., 1990.
Orwell, George: 1984. Bp. : Európa Kiadó, 1989.
Rajkot, Szőnyit és Szalait halálra, Brankovot és Justust életfogytiglani fegyházra, Ognyenovicsot 9 évre ítélte a Népbíróság. == Szabad Nép, 1949. szept. 25. (7. évf. 223. szám)
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp. : Osiris Kiadó, 1999.
Sebestyén Jenő: Javítsuk meg a párttörténet oktatását a falun : a szolnokmegyei pártszervezetek tapasztalataiból. == Szabad Nép, 1954. jan. 16. (16. sz.) p. 2.
Sok fiatal jelentkezik a DISZ-tagok sorába a vezetőségválasztó taggyűléseken. == Szabad Nép, 1954. jan. 4. (12. évf. 4. sz.) p. 2.
Stefka István: Élet a Sátán országában : Pokorni János beszervezésének körülményeiről és a megkönnyebbülésről. == Magyar Nemzet, 2003. júl. 1. (66. évf. 151. sz.) p. 4.
Szabotáló kulákot ítéltek el. == Szabad Nép, 1954. máj. 20. (12. évf. 140. sz.) p. 2.
Szedlacsek Éva: Egy párttitkár egy napja. == Szabad Nép, 1954. ápr. 19. (12. évf. 109. sz.) p. 2.
Szedlacsek Éva: Miért nincs DISZ-élet a Sortexben? : egy vezetőségválasztó taggyűlés tanulságai. == Szabad Nép, 1954. jan. 7. (12. évf. 7. sz.) p. 2.
Tanterv és utasítás az általános iskolák számára. Bp. Tankönyvkiadó, 1963.
Terror Háza, I. emelet : Át-és kitelepítések
Tettekkel köszöntjük pártunk kongresszusát. == Szabad Nép, 1954. máj. 15. (12. évf. 135. sz.) p. 1.
Timár Sándor: Tökéletesített sztálinizmus : a száz éve született George Orwell látomásáról, az 1984-ről. == Heti Válasz, 2003. jún. 13. (3. évf. 24. sz.) p. 52-53.
Történelmi vizsga [a Tanácsköztársaság] == Szabad Nép, 1954. márc. 21. (12. évf. 80. sz.) p. 2.


1. számú melléklet


A kisdobosok 6 pontja
1. A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának.
2. A kisdobos szereti és tiszteli szüleit, nevelőit , pajtásait.
3. A kisdobos szorgalmasan tanul és dolgozik, segíti társait.
4. A kisdobos igazat mond és igazságosan cselekszik.
5. A kisdobos edzi testét és óvja egészségét.
6. A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére.

Az úttörők 12 pontja
1. Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.
2. Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét.
3. Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.
4. Az úttörő gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit.
5. Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.
6. Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik.
7. Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit és az idősebbeket.
8. Az úttörő igaz hű barát.
9. Az úttörő bátor és fegyelmezett.
10. Az úttörő szereti és védi és a természetet.
11. Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.
12. Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúság Szövetség tagságára.

A kisdobosok, az úttörők kötelességei és jogai
Kötelessége, hogy:
Ismerje a kisdobos- és úttörőélet törvényét és aszerint éljen;
Legjobb tudása szerint vegyen részt az őrsi, a raj-, és más mozgalomi közösségek és a csapatközösség életében;
Képességeinek megfelelően teljesítse megbízásait, és érdeklődése szerint önként vállaljon feladatokat a közösség programjainak megvalósításában
Fizesse; a tagsági díjat.

Joga, hogy:
Részt vehet az őrsi, a raj, a csapat és más úttörőközösségek programjának előkészítésében, teljesítésében, a közös ellenőrzésben és értékelésben; javaslatait, kívánságait közölje közösségével, a gyermek- és a felnőtt vezetősséggel és vezetőivel; kapjon védelmet a közösségben;
Rész vehet -mint választó és választható-az úttörőközösség gyermek-tisztségviselőinek megválasztásában;
Használja az úttörő-létesítményeket és-eszközöket; részt vehet az úttörőcsapat, az úttörőintézmények összejövetelein, rendezvényein, táborozáson és mozgalmi képzésben;
Viselhet egyenruhát, megbízatása szerint rangjelzést, a szövetség kitüntetéseit és jelvényeit;
Igénybe veheti a kisdobosoknak és úttörőknek járó kedvezményeket.”


www.geocities.com/Vienna/4558/html/uttoro.htm


2. számú melléklet


„Szabotáló kulákot ítéltek el
A csornai járásbíróság május 14-én tárgyalta Kovács István több mint 40 holdon gazdálkodó árpási kulák bűnügyét. Kovács Istvánnak 33000 forintos adóhátraléka mellett még a mult évről többek között 750 kg vágómarha tartozása is volt. Minthogy hátralékát többszöri felszólításra sem volt hajlandó rendezi, jóllehet istállójában bőven volt állat : két ló, egy csikó, három tehén, két üsző és két tinó- a járási begyűjtési hivataltól bizottság szállt ki Kovács István majorjába, hogy a törvény értelmében helyszíni behajtást végezzenek.
Amikor a bizottság tagjai felszólították szarvasmarhabeadási kötelezettségének teljesítésére, a kulák szidalmazni kezdte őket, sőt a begyűjtési hivatal helyettes vezetőjének ostorral az arcába vágott. Az állatokat elhajtotta s meggátolta a bizottságot törvényes kötelességének teljesítésében.
A csornai járásbíróság hatóság tagjai elleni erőszak bűntette miatt Kovács Istvánt kétévi börtönbüntetésre, 1000 forint pénzbüntetésre ítélte és a közügyek gyakorlásától öt évre eltiltotta.”
Szabad Nép, 1954. május 20. (12. évf. 140.sz.) p. 2.


„Begyűjtést szabotáló kulákokat ítéltek el a soproni járásbíróság
Molnár Ilona és bátyja, Molnár Gyula sopronhorpácsi kulákok még a mult évről nagymennyiségű termény és sertés beadásával maradtak adósak az államnak. Amikor a begyűjtési hivatal dolgozói megjelentek Molnár Gyula házánál, hogy a tartozásért lefoglalt terményeket elszállítsák, Molnár Ilona és Gyula vasvillával támadt rájuk.
A soproni járásbíróság Molnár Ilonát kétévi börtönre és 2000 forint pénzbüntetésre, Molnár Gyulát, pedig, aki a közellátást veszélyeztető bűncselekményért már büntetve volt, egyévi és nyolchónapi börtönre, valamint háromezer forint pénzbüntetésre ítélte. Mindkét kulákot ötévre eltiltották a közügyek gyakorlásától.”
Szabad Nép, 1954. jún. 24. (12. évf. 175 sz.) p. 2.

„Elítélt feketevágók
Gyurján Mihályné, nyíregyházi 52 holdas kulákasszony azzal a mesével akart vágási engedélyt szerezni, hogy hízott disznaja beleszaladt az udvaron feldőlt vasvillába. Az ellenőrzés során kiderül, hogy a vasvilla egyik ágát kihajlították és úgy vágták a sertés torkába. A sertést elkobozták. A kulákasszonyt a nyíregyházi járásbíróság egyévi börtönre, kétezer forint pénzbüntetésre és 10 hold föld elkobzására ítélte.
Grünstein Frigyes rakamazi kulák, volt hentes és mészáros feketevágásért került a bíróság elé. Négyévi börtönre, kétezer forint pénzbüntetésre, ezer forint vagyoni elégtételre és mezőgazdasági vagyonának elkobzására ítélték.
Özvegy Bakosi Sándorné vencsellői parasztasszony növendékmalacot vágott engedély nélkül. Négyszáz forint pénzbüntetésre és kéthónapi börtönre ítélték. A börtönbüntetést háromévi próbaidőre felfüggesztették. Simon Mihályné újfehértói lakost egy sertés engedély nélküli levágásáért járásbíróság háromhónapi börtönbüntetésre, valamint 500 forint pénzbüntetésre ítélték.”
Szabad Nép, 1951. december 18. (9. évf. 295. sz.) p. 6.