1. Az állati diktatúra kialakulása

A regény első részében megismerjük őrnagyot, a díjnyertes kandisznót, aki bár keveset szerepel, de az általa kimondott eszmék lesznek a mozgatórugói az állatok által végrehajtott forradalomnak. Halála előtt az őrnagy összehívja az állatokat, hogy elmondja azokat a gondolatokat, amelyek tizenkét évig tartó élete során foglalkoztatták. A retorikai stílusjegyekben gazdag szónoklat szembesíti az állatokat nyomorúságos és fáradtságos életükkel, amelyet a zsarnokoskodó Mr. Jonesnak köszönhetnek. Az őrnagy felvillantja egy jobb élet lehetőségét, amelynek elsődleges feltétele az emberi uralom megszüntetése volna. Ideológusunk biztos abban, hogy az állatok szabadsága előbb vagy utóbb el fog jönni, de szükségesnek tartja, hogy megfogalmazzon létfontosságú és megváltozhatatlan alaptörvényeket, amelyek segítségével majd megalapíthatják az első szabad állatköztársaságot. Többek között elhangzik egy axióma, amely mondhatni minden más eszmét magába foglal, egyszerűségében rejlő erejét, határozottságát, valamint nagyszerű igazságát érezve megváltozhatatlannak tűnik: „Minden állat egyenlő”. Ez a kijelentés a későbbi forradalom, sőt a diktatúra jelszavainak tulajdonképpeni őse, a hivatkozási alap, a tiszta forrás.
Nem sokkal az őrnagy halála után az állatoknak sikerül megdönteniük Mr. Jones szörnyű uralmát, mintegy a pillanatnyi forradalmi helyzetnek engedve. Mr. Jones részeg mámorában elmulasztotta az etetést, az állatsereg meg „mintegy vezényszóra rávetették magukat kínzóikra, pedig előzőleg semmi ilyesmit nem terveztek.” Ettől a pillanattól kezdődő szabadságuk viszont nem azt jelentette, hogy nem kell dolgozniuk, de most már szabadon tehetik, nem Mr. Jones, hanem az új köztársaság, az Állatfarm hasznára, úgyhogy még nagyobb buzgalommal neki kezdenek mindennapos teendőiknek, amelyek a megélhetésüket szolgálták. Egyedül a disznók vonják ki magukat a fizikai munka alól, azzal az ürüggyel, hogy ők a legokosabb állatok, ezért az ő feladatuk az Állatfarm kormányzása, amit át is vesznek nagy egyetértésben. A heti Nagygyűléseken a disznók terjesztik elő azokat a javaslatokat, amelyek nagyrészt a létfeltételek javítását indítványozták. Az állatok tetszés szerint szavazták meg ezeket a javaslatokat, de ők sosem javasoltak, vagy tanácsoltak, hanem elfogadtak minden ötletet.
Az állatok becsületesen dolgoznak, és az eredmény sem marad el, de nem veszik észre, hogy életük egyre nehezebbé válik. A disznók megfontoltan és ravaszul kihasználják az állatok hiszékenységét, naivságát. A disznók felismerik, hogy a megfelelő magyarázat mellett az állatok elfogadnak mindent. Fokozatosan átveszik az irányítást, először csak részletkérdésekben döntenek saját érdekeik szerint, majd Hógolyó elüldözése után, kimondhatatlanul ugyan, de létrejön egy kezdetleges diktatúra. Ez egy fontos pillanat az Állatfarm rövid, de tanulságos életében.
A szélmalom megépítésének a terve kerül a Nagygyűlés elé, szavazni kell. Hógolyó és Napóleon felváltva szónokolnak, próbálván meggyőzni a hallgatóságot saját igazukról. Az egyik a malom fontosságát és hasznosságát ecseteli, miközben a másik, rövid és nem túl hatásos érvekkel hangsúlyozza a malom értelmetlenségét. Hógolyó ékesszólásával saját pártjára állítja az állatokat, de Napóleon magában már döntött. Egy mindenkit meglepő visítással előhívja az általa felnevelt és betanított kutyákat, akik elüldözik Hógolyót. Napóleon erőszakhoz folyamodik, és átveszi a hatalmat. Egyedül dönt mindenben, megszünteti a Nagygyűlést. Az állatok fölé emeli magát, kiváltságokban részesíti magát és így megsemmisíti a Hétparancsolat egyik legfontosabb törvényét: „Minden állat egyenlő.”
Napóleon mégis úgy dönt, hogy megépítteti a szélmalmot, ezzel is igazolván, hogy Hógolyót nem a vita miatt zavarta el, hanem mert öncélú terveinek az útjába állt. Az építkezés iszonyatos erőfeszítéseket igényel: kis ételadagok, hosszú munkaidő. Az elégedetlenségeket Napóleon beépített bizalmasa, ideológusa, Süvi simította el ékesszólásával. Beszédeinek lényegét, az állatoknak szánt üzenetét talán a szelíd és alázatos Bandi fogalmazza meg a legjobban: „Napóleonnak mindig igaza van.” Süvi azonban nem csak megmagyaráz, hanem provokál is, így tudja meg, kik azok, akik nincsenek megelégedve a rendszerrel. Süvi a totalitárius diktatúra legvisszataszítóbb, de nélkülözhetetlen, kétszínű „típusembere”.
A nagy áldozatok árán felépített szélmalom, a vihar áldozata lesz. A hatalom kihasználja az alkalmat, és mindent az örökös bűnbakjukra hárítanak, Hógolyóra. Az állatok megfélemlítésének céljából, még az indokolatlan kivégzésektől sem riadnak vissza. Napóleon már nem az őrnagy által hirdetett eszmék mentén halad, emberi tárgyakat, szokásokat tesz magáévá, természetesen úgy, hogy mindig azt a törvényt változtatja meg, amelyikbe éppen a cselekedete, vagy tervei ütköznek. Ezek a torzítások, önkényes kiegészítések a Hétparancsolat szent törvényeiben ahhoz vezetnek, hogy legvégül a fáradtságtól megtört, boldogtalan állatoknak föl kell ismerniük, hogy még az utolsó, a forradalmi szabadság mámorát felidéző alaptörvény is átváltozik: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.” A Hétparancsolat most már nem az állatok sérthetetlen eszméinek hiteles dokumentuma, hanem a hatalom érdekeit képviselő, védő és igazoló hamisítvány.
Így alakult ki lassan, lépésenként ez az elnyomó, érdekközpontú, önző diktatúra, amely még az életáldozatoktól sem riadt vissza, hogy megőrizze folytonosságát.

2. Nyelv és diktatúra

Ahhoz, hogy megváltoztassunk egy olyan társadalmi létformát, ahol a vezetők a nép jólétén munkálkodnak, egy olyanná, ahol az emberek kihasználása, és a vezetők kényelme az elsődleges cél, nem pusztán katonai erőre van szükség. A hatalom átvétele és átalakítása totalitárius hatalommá párhuzamosan halad egy szellemi út követésével, amely a nyelvet is saját eszközévé alakítja. A nyelv a kommunikáció eszköze, fontossága kétségbevonhatatlan. Az elnyomók a kommunikációt is hatalmuk alá hajtják, segítségével befolyásolják és félrevezetik az állatokat, megteremtik azt az illúziót, hogy minden úgy van a legjobban, ahogy ők elgondolják. A nyelv veszélyes fegyver annak a kezében, aki használni tudja.
A nyelvet sok alkotóelemre lehet bontani, de ezek közül, most csak eggyel fogunk részletesebben foglalkozni, a mondattal. A mondat az a szerkezeti egysége a nyelvnek, melynek milyenségét a benne használt szavak fajtája és kohéziója határozza meg, nem utolsó sorban pedig a szövegkörnyezet. Egy mondat lehet összetetten is egyszerű, egyszerűen is összetett, de lényege az az üzenet, jelentés, amelyet többféleképpen is értelmezhetünk.
„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél” – egy mondat, amely sok értelmezési lehetőséget nyújt, ezek közül a számunkra legfontosabbakat elemezzük most.
Ha a kijelentés első felét vesszük figyelembe, akkor a mondat jelentése egyszerű és tiszta. Egy alaptörvény, amely minden állat egyenlőségét mondja ki, egyértelműen, kivételek és kibúvók nélkül. „A kijelentés mutatja az értelmét. A kijelentés mutatja, hogyan állnak a dolgok, ha igaz. És azt mondja, hogy így és így állnak. A kijelentésnek a valóságot igenre, vagy nemre kell meghatározni” – olvassuk Ludwig Wittgenstein nyelvfilozófus művében, a Logikai-filozófiai értekezésben. Ehhez az axiómához, a mondat első feléhez tehát nem csatolhatunk mellérendelő kötőszót, Orwell történetében ez mégis megtörténik. A ,,de” kötőszó módosítja a jelentést, azt közvetíti, hogy az első mondattagban szerepelő kijelentés érvénye szűkíthető, tehát a második mondattag bizonyos mértékben tagadása az elsőnek. A ,,de” kötőszó után az ,,egyes állatok” szószerkezet következik, és a mondat értelmének szempontjából nézve tökéletes ellentétben áll a ,,minden állat” szószerkezettel, a mondat első részéből. Hogy vonatkozhat ugyanaz a törvény minden állatra, de egyes állatokra mégsem? Az „egyes” szó körülhatárolatlansága azzal a szabadsággal ruházza fel a hatalomban levőt, hogy bevonjon az „egyesek” körébe olyanokat, akik élvezhetik a törvény kiváltságait, és kénye-kedve szerint ki is zárhatja azokat, akikre útjában állnak, vagy akikre időközben nincsen szüksége. A diktatúra a totális hatalomtól való függés állapotába taszítja az állatokat. Ha szó szerint folytatjuk az elemzést, akkor az „egyenlő-egyenlőbbek” szópárhoz jutunk, a fokozhatatlan fokozásához.
A nyelvtani értelemben fokozhatatlan a nyelv rongálásának a jele, és a mindenkori totalitárius hatalom működését leplezi le. De a hatalom nemcsak a kommunikációt és a nyelvet akarja uralni, hanem az értelmezéseket, a jelentéseket is. „Megadni a kijelentés lényegét annyit tesz, mint megadni minden leírás lényegét, tehát a világ lényegét” – írja Wittgenstein. A „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél” kijelentés lényegét torz mivoltában ismerhetjük fel, tehát a világ lényege, amelyből származik a mondat maga is egy hazug, torz világ. A hatalom kifordítja tartalmát, megváltoztatja az eredeti mondatot, de csak részben, hogy elrejthesse szándékait. Mondatunk egyszerre mindent és semmit jelent. Logikailag semmi értelme nincsen, nyelvtanilag sem helyes, de hogyha szemet hunyunk ezeknek a szabályoknak, akkor pontosan azt jelenti, amit a hatalom akar, és ezen az úton el is ér. „Ez a nyelv, amely itt érvényes, nem neked való nyelv, és nekem sem való – mert, kérdem én, kinek van ez a nyelv szánva, mondom én, és nem is nekem ,ez a nyelv itten, no nézd már, egy nyelv, ahol sem Én nincsen, és nincsen te sem, ami csupa ő, csupa Az, érted, csupa ön, és semmi más, csakis ez” – írja Kertész Imre Száműzött nyelv című esszéjében.

3. Megrongált nyelv helyreállítása

A diktatúra létrehozott egy mondatot, több mondatot, egy nyelvet, amelyet rákényszerít mindenkire: ,,A XX. század totális diktatúráiban, ugyanis az emberrel történik valami, amire az eddigi történelem során, még nem akadt példa: a totális nyelv, vagy ahogyan Orwell nevezi , a ,,Newspeak”, az erőszak és a rettegés jól adagolt dinamikájának segítségével ellenállhatatlanul behatol az egyes ember tudatába, és őt magát lassacskán kirekeszti onnan, kirekeszti a saját belső életéből” – írja Kertész Imre. A hatalom sajátjává teszi a nyelvet, és a jelentését is birtokolja. Segítségével rákényszerít minden állatra egy szerepet, ők meg fokozatosan azonosulnak a nekik szánt szereppel, akár megfelel ez a szerep személyiségüknek, akár nem. Ráadásul ez a szerep, a diktatúra elfogadása, nyújtja nekik a túlélés egyetlen lehetőségét. Legyőzhetetlennek tűnik egy ilyen hatalom, amely megrongálja, átalakítja a nyelvet, befolyásolja érzelmeinket, gondolatainkat. „Ez a módja a személyiség totális megsemmisítésének. Ha valóban sikerül túlélnie, bizonyára hosszú időbe telik, amíg képes lesz rá – ha egyáltalán –, hogy visszahódítsa magának a személyes és egyedül hiteles nyelvet, amelyen elmondhatja tragédiáját” – olvassuk Kertész Imrénél.
Van-e módja a kitörésnek ebből a megrongált, de ugyanakkor nagyon erős és egyértelmű nyelvből? Kell lennie, és szerintünk ezt az áttörést Bandi áldozata valósítja meg. Bandi vallásos hitre jellemző odaadással és vaksággal viszonyul a hatalomhoz, anélkül, hogy neki semmi haszna nem származik belőle. A hibákért, az Állatfarm különböző terveinek sikertelenségéért, saját magát teszi felelőssé, és még többet dolgozik. Az ő halálát, a lelki szegények áldozatának tekinthetjük. Orwell regényében ő testesíti meg a névtelen sokakat, akik nem a racionális és egoista gondolkodás, hanem az alázat, a becsület, és az odaadás talált otthonra személyiségükben. Bandi áldozatát anonim áldozatnak is hívhatjuk, mert nem a tudatos lázadásban és szembeállásban hullt el, hanem az eszme vélt igazságának szolgálatában. Mégis, mivel ez a maga nemében egy tiszta áldozat, öntudatlanul, de rést üt a hatalom falán. Ezáltal a többiek élesebb fényben láthatják saját helyzetüket. Ugyanekkor nem csak az elnyomottak, hanem az elnyomók is megérzik a totalitárius hatalom ,,gyengeségét”. Süviről, aki minden gazságot szemrebbenés nélkül ki tudott magyarázni ékesszólásával, most azt olvassuk: ,,magatartása hirtelen megváltozott. Egy pillanatra elnémult, aztán gyanakvó pillantásokat vetett mindenfelé, mielőtt folytatta volna mondókáját.” A mostani magyarázkodásában, talán először, arra kényszerül rá, hogy ne csak kifordítsa az igazságot, mint eddig, hanem hamis bizonyíték nélkül hazudjon. A diktatúra alapjai meginognak, valakinek sikerült kitörni a megrongált nyelvből, mondatból, és a résen láthatóvá válik egy másik lehetőség, ami a nyelvből megmaradt, mondhatjuk Kertésszel, a megcsonkított töredékből kell létrehoznia egy újat.